Niki tovább szárnyal

Kicsi, savanyú, de a miénk. A mondás sajnos a gyorsasági motoros országos bajnokságra is igaz. Egynapos programba sűrítve, egyazon a pályán, most már hétköznap.  

Az üres lelátók és az idén már elhagyhatatlan hűvös időjárás sem hevítették fel a hangulatot, az egyetlen pozitívum, az a maroknyi mezőny egyre meggyőzőbb, folyton javuló teljesítménye, amit az izgalmas versenyek és a köridők is alátámasztanak.

Így történt ez a Magyar Bajnokság és a MAMS Női Kupa negyedik fordulóján, szerdán a Hungaroringen.

A szabadedzések és az kategóriánként fél-fél órás időmérők után a futamok sorát ismét a női kupa versenye nyitotta meg 13 lánnyal a rajtrácson, köztük természetesen Kovács Nikivel az egyes rajtkockában.

A Yamaha City Racing Team versenyzője annak ellenére a legjobban kapta el a rajtot, hogy mellette két 1000-es és egy 750-es motorral sorakoztak fel a többiek. A női kupán ugyanis szabad a vásár a motor- és gumiválasztást illetően is. Az 50 lőerőnyi különbség persze a célegyenes végére már megmutatta magát, így fordulhatott elő, hogy az egyik versenyzőtárs utolérte Nikit, és egy élete, egy halála alá is akart fordulni. A próbálkozásnak majdnem esés lett a vége, hisz inkább a motor vitte a hölgyet, mint fordítva, így Niki rutinja kellett az ütközés elkerüléséhez. Motort kijjebb enged, majd előzés belülről, mindezt egy kanyaron belül…Egy kör után aztán már közel 6 másodperc volt versenyzőnk előnye, ami a 8 körös verseny végére 45 másodpercre duzzadt.



Négyből négy rajtelsőség, négyből négy magabiztos győzelem, ami 100 pontot ért. Ez azt is jelenti, hogy egy futammal a vége előtt eldőlt, az első MAMS Női Kupa győztese: Kovács Niki!

De itt még nem ért véget a nap csapatunk számára, hisz egyedüli nőként Niki (aki ekkora már ereje fogytán volt) a férfiak között is megmérettetett a SuperStock600-asok versenyén.

Nos, a fáradságnak később nyoma sem volt. Egy remek rajt után máris a mezőny első felében találta magát, és innentől egy hosszú harc vette kezdetét. Előzések oda és vissza, stabil, egyre javuló köridők. Ezek jellemezték a 12 körös viadalt, mely során Niki a 6. helyet szerezte meg a 18 induló között! Ha ez még nem lenne elég az utolsó három körben mindannyiszor megjavította legjobb idejét, így mostantól a női pályacsúcs 1:58.398 a Hungaroringen!

Kovács Niki nyilatkozata
: „Igen fárasztó hetek vannak mögöttem versenyzőként és magánemberként egyaránt. A mostani versenyre szinte úgy estem be a MotoGP Katalán Nagydíjáról, ahol egyedüli magyar újságíróként voltam jelen, a SZTÁR SPORT munkatársaként. Szóval nagyon fáradt voltam, és elképzelésem sem volt, hogy hogyan fogom végigcsinálni a napot. De mindig is küzdő szellem voltam, és most sem hazudtoltam meg önmagam. Hiába motoroztam kétszer annyit, mint a többiek, a versenyeken ez nem látszódott. Az egyetlen, amit sajnálok, az az OB-futam utolsó köre. Meccsben voltam az 5. helyért, de utolértünk egy lekörözött versenyzőt, ami miatt súlyos métereket és tizedeket veszítettem. Érzésem szerint (telemetria híján csak erre hagyatkozhatok) meglett volna a 1:57-es köridő és az előzés is. De így is nagyon boldog vagyok. Köszönöm mindenkinek a szurkolást!”


Nikit az alábbi cégek segítik: Yamaha City, Bódis Exhaust System, Danger Bikes, Terbo sro, Magyar Fejlesztési Bank, For Beck, Fitness Factory, GAS, Hajas Szalonok, L’oreal, Pannónia-ring, Ciao Mario Étterem, Digitális Nyomda Kft., MyActionCam. Köszönjük!

 

Yamaha City Racing Team

fotó: balusk8


Kapcsolódó cikkek:

Kovács Niki - Esőben is a leggyorsabb nő   Kovács Niki újabb női pályacsúcsot futott   Valentino Rossi ajándéka   Kovács Niki az idei legjobb   Kovács Niki második Albacetében!   Modellnek áll a motorversenyző?   10 pontot ért Misano   Yamaha City bejelentése   A Yamaha City bemutatta az új R6-ot   Yamaha tervek   Kovács Nikolett a Maláj GP-n   Szerelem első váltásra   Niki még mindig sponzort keres!   Kovács Niki gondban van   Kovács Niki: Sajnos nem sikerült   Kovács Niki: Az első nap   Kovács Niki lázasan készül   Két magyar vadkártyás a Török Nagydíjon!   Bájosok ligája – Kovács Niki a nyolc között   Az első női magyar EB pontok!!!   Kovács Niki még csak 23!   Bájos motorversenyző