Ezzel így van Talmácsi Gábor is, aki kedveli ezt a pályát és úgy véli, hogy a misanoi verseny a korábbi években mindig meghozta számára a kellő fordulatot, éppen ezért ez most sem lehet másképp.
Mindhárom kategória ideális időjárási körülmények között tréningezhetett az első szabadedzés során. Szokás szerint Talmácsiék mezőnye utolsóként jutott egy órás lehetőséghez, melyen a magyar motoros szinte végig dominált. Talma a finisben már nem futott gyorsabb kört addigi legjobbjánál, így néhányan megelőzték és végül a 10. helyen zárt.
Az edzést a visszatérő san marinoi versenyző, Alex De Angelis nyerte, mögötte a sorrend Simon és Tomizawa lett.
Talmácsi Gábor nyilatkozata:
Nem volt rossz kezdés, az első etap kifejezetten jól sikerült. Egy egészen új vázgeometria beállítást próbáltunk, ami jól működött. A kigyorsításoknál azt éreztem időnként, hogy „lebeg” az első kerék, és mivel még ez csak az első szabadedzés volt változtattunk néhány dolgon, de rosszabb lett, majd kipróbáltunk egy másik gumit is, de itt is az első választás bizonyult jobbnak. Ezt viszont úgy érzem be kellett vállalnunk, és bár nem tudtam gyorsulni a végén, legalább tudjuk merre hány méter, ami legalább olyan fontos. Holnap visszatértünk az edzés eleji setupokhoz és azt kell, hogy mondjam, képes vagyok ennél gyorsabb körökre, amit szeretnék is megmutatni.
San Marino, Misano – első szabadedzés:
1. DE ANGELIS 1.40.064
2. SIMON 1.40.211
3. TOMIZAWA 1.40.374
10. TALMÁCSI 1.40.714
Faster Management
Kapcsolódó cikkek:
Moto 2 / Alex de Angelis visszatér a számára hazai fordulón MotoGP / Rossi nem 100 százalékos de reméli, hogy így is a rajongók kedvére tud majd tenni Moto 2 / Indianapolis Nagydíj: Nagy teljesítmény Corsitól a 39-dikről az 5-dik helyre jött fel Moto 2 / Toni Eliasé az Indy győzelem Moto 2 / Emlékezetes verseny-piros zászló után 8. lett Talmácsi Moto 2 / Eltaktikázott időmérő-Talmácsi holnap a 4. sroból indul Moto 2 / Simon elhalászta az Indy polet a Marc VDS versenyzői elől Moto 2 / ELSŐRE 9. TALMÁCSI INDIANAPOLISBAN Moto 2 / Indianapolis Nagydíj – előzetes áttekintés Moto 2 / Az amerikai trió Indianapolisban tesztel Láss jól: A Saint James támogatja Czanik Balázs rekordkísérletét!