Moto 2 / Hatalmas baleset árnyékolta be Elias győzelmét Misanoban

Toni Eliasnak sikerült ismét növelnie előnyét a Moto 2 világbajnokságban, és ez most már 83 pont, miután idei hatodik győzelmét aratta vasárnap Misanoban  

a versenyben, amelyet egy hatalmas baleset árnyékolt be, amelynek résztvevői Shoya Tomizawa, Scott ReddingA 2008-as donningtoni győzelmével az eddigi legfiatalabb MotoGP győztes és Alex de Angelis voltak.

A világbajnokságban a negyedik helyen álló Tomizawának, aki a leges legelső Moto2Bejelentett új, négyütemű kategóriája a MotoGP világbajnoki sorozatnak, amely 2010-től felváltja a MotoGP250 géposztályát. Ettől a kategóriától azt várják, hogy tekintélyes, de ugyanakkor gazdaságos kisérete legyen a MotoGP első osztályának. A Grand Prix új kategóriájának egyetlen motor- és gumiszállítója lesz. A tervek szerint a kipörgésgátlót és karbonfékeket nélkülöző géposztályban az FIM még a fordulatszámot is ellenőrizni fogja. Minden versenyző egy motort kaphat, maximum két erőforrással, mely minden rivális csapat számára megvásárolható lesz 20.000 euróért a versenyt követő egy órában. futamot megnyerte Katarban, kipörgött a hátsó kereke miután szélesen futott a kanyarban, amely a hátsó egyenesre fordít rá. A japánba ez után Redding is és de Angelis is belerohant, mivel annyira közel voltak mögötte, hogy nem volt idejük reagálni.

Motorok és testek feküdtek mindenfelé a több, mint 130 mérföld per órás sebességnél bekövetkezett baleset után, amelyet követően de Angelis – aki a JiR csapat színeiben most tért vissza a Moto2Bejelentett új, négyütemű kategóriája a MotoGP világbajnoki sorozatnak, amely 2010-től felváltja a MotoGP250 géposztályát. Ettől a kategóriától azt várják, hogy tekintélyes, de ugyanakkor gazdaságos kisérete legyen a MotoGP első osztályának. A Grand Prix új kategóriájának egyetlen motor- és gumiszállítója lesz. A tervek szerint a kipörgésgátlót és karbonfékeket nélkülöző géposztályban az FIM még a fordulatszámot is ellenőrizni fogja. Minden versenyző egy motort kaphat, maximum két erőforrással, mely minden rivális csapat számára megvásárolható lesz 20.000 euróért a versenyt követő egy órában. -be – hihetetlen szerencsével képes volt lábon visszatérni a boxba, míg Reddinget és a láthatóan eszméletlen Tomizawát az orvosi szolgálat gyorsan hordágyra tette és elszállította.

A versenyt nem állították le.

Tomizawát a pálya orvosi központjából a helyi kórházba szállították, ahova nem sokkal később Redding is követte. 

Elias, ezen közben a harmadik volt az első kör végén, és a 26 körös verseny hatodik körében átvette a vezetést.

Miután a Tomizawa baleset szétzilálta az élbolyt, Elias és a Gresini Moriwakija biztonságos, jó pár másodperces, előnyre tettek szert az Aspar Suteres Julian Simonnal szemben, akit múlt vasárnap Indianapolisban Elias szintén legyőzött.

Simone Corsi úgy tűnt, hogy jó úton halad afelé, hogy idén harmadik dobogós helyezését szerezze meg a JiR csapatnak, az ő és a csapat hazai futamán, de aztán a tempója tetemesen visszaesett a verseny utolsó szakaszában és Thomas Luthi megelőzte őt, aki a top tízen kívülről érkezett, hogy a katalán futam óta első dobogós helyezését szerezze meg.

Andrea Iannone, aki a futam előtt a második helyen állt a világbajnoki pontversenyben, büntetést kapott mivel kiugrott a rajtnál, miközben vezette a versenyt a második körben – aztán a büntető körében műszaki okok miatt bent is maradt a boxban, aztán a mezőny végéről a 15-dik helyig tudta magát felküzdeni.

Ennek következtében Simon most már a második a világbajnokságban Elias mögött. Luthi a harmadik és Iannone visszaesett a negyedik helyre.

A korábbi JiR-es versenyző, Mattia Pasini a nyolcadik helyről esett ki a kilencedik körben, most, amikor az Italtrans Suter csapat színeiben ő is visszatért a Moto2Bejelentett új, négyütemű kategóriája a MotoGP világbajnoki sorozatnak, amely 2010-től felváltja a MotoGP250 géposztályát. Ettől a kategóriától azt várják, hogy tekintélyes, de ugyanakkor gazdaságos kisérete legyen a MotoGP első osztályának. A Grand Prix új kategóriájának egyetlen motor- és gumiszállítója lesz. A tervek szerint a kipörgésgátlót és karbonfékeket nélkülöző géposztályban az FIM még a fordulatszámot is ellenőrizni fogja. Minden versenyző egy motort kaphat, maximum két erőforrással, mely minden rivális csapat számára megvásárolható lesz 20.000 euróért a versenyt követő egy órában. -be. 


A verseny végeredménye - Misano:


1. Elias (Moriwaki) 26 laps
2. Simon (Suter) +1.969s
3. Luthi (Moriwaki) +11.917s
4. Corsi (Motobi) +15.409s
5. Bradl (Suter) +16.219s
6. Cluzel (Suter) +16.676s
7. Talmacsi (Speed Up) +16.852s
8. Aegerter (Suter) +18.330s
9. Corti (Suter) +20.650s
10. Rolfo (Suter) +29.678s

Redding (Suter) DNF


 


Kapcsolódó cikkek:

MotoGP125 / Marquez szerezte meg az esedékes Misano győzelmet   Láss jól: A szemészeti szűrővizsgálat fontossága   Moto 2 / TALMÁCSI HOLNAP A 3.SORBÓL RAJTOL   MotoGP 125 / Terol az élen kezd Misanoban   MotoGP / Pedrosáé a Misano pole   MotoGP125 / Smith elhalászta a pole-t Marqueztől Misanoban   Superbike / Biaggi elvette Checától a polet Nürnburgringen   Moto 2 / de Angelis tökéletes visszatérése Misanoban   MotoGP / Honda egy-kettő a misanoi szabadedzésen   Moto 2 / Elias a pole pozícióban Misanoban   MotoGP / Mindkét JiR versenyző nagyon gyors, de Angelis az ideiglenes pole pozícióban   Moto 2 / MISANO ELSŐ NAP – TALMÁCSI 10.   MotoGP / Lorenzo a Misano dobogóra koncentrál   MotoGP / Rossi nem 100 százalékos de reméli, hogy így is a rajongók kedvére tud majd tenni   Moto 2 / Alex de Angelis visszatér a számára hazai fordulón