Lorenzo és Stoner dominált, de végül a Yamaha versenyzője végzett az élen.
Jorge Lorenzo nagy harcok árán megszerezte sorozatban az ötödik MotoGP pole pozícióját a 2010-es USA Nagydíjon egy káprázatos utolsó körben megfosztva Casey Stonert az első rajtkockától.
Mint ahogyan az a szabadedzésen is történt, Lorenzo és Stoner az egész kvalifikáció alatt egymás között adogatták a pole pozíciót, de mégis a Ducati versenyzője tűnt esélyesebbnek az első rajtkockára, amint egyre lejjebb tolta a lécet.
Mindazonáltal, rögtön azután, hogy Stoner két tizedet tett Lorenzo és saját maga közé, egy 1 perc 21,169-es idővel, és már csak két perc volt hátra, a spanyol egy utolsó nagy erőfeszítéssel visszavágott, egy 1 perc 20,978-as idővel.
A két első rajtkockát megszerző versenyző fél másodpercnyire volt a mezőny többi részétől, mögöttük Andrea Doviziosonak sikerült megszereznie élete első MotoGP első sor rajtkockáját a harmadik helyre kvalifikálva magát.
A hét elején olyasmit lehetett hallani, hogy Doviziosot ’lefokozzák’ a Hondánál a 2011-es szezonra, hogy helyet csináljanak Casey Stonernek, úgyhogy az olasz mindent bedobott, hogy kikockázza csapattársát, a 2009-es Laguna Seca-i győztest, Dani Pedrosát.
A harmadiktól a hatodik helyig elég szoros volt a verseny, Dovizioso, Pedrosa, Ben Spies és Valentino Rossi között folyt a küzdelem, alig pár századnyira voltak egymástól.
A helyi kedvenc, Spies folyamatosan versenyben volt a második sorbeli rajtkockák egyikéért, és egy darabig jó esélye volt, hogy a harmadik rajtkockából induljon, amíg az utolsó percekben le lett onnan taszítva.
Még így is sikerült eléggé odatennie magát, hogy Rossi elé tudjon kerülni, a címvédő világbajnok így is kitűnő teljesítményt nyújtott a végén, hiszen az egész kvalifikáció alatt a feltételes harmadik sorban motorozott.
Nicky Hayden indul majd a hetedik helyről, amerikai honfitársa, Colin Edwards elől, a Tech 3 Yamaha versenyzője hat tizeddel maradva el csapattársától.
Úgy tűnt, hogy Loris Capirossit ’megszégyeníti’ csapattársa, Alvaro Bautista, de végül Capirossi hozta be a Rizla Suzukit a 12-dik helyre, Bautista, a 14-dik helyre volt jó, Mika Kallio előtt, aki a bizonyítványát egy második eséssel egészítette ki, és végül a 15-dik rajtkockában végzett.
Roger Lee Hayden sikeresen a legutolsó rajtkockába kvalifikált, miután kétszer is kifutott a pályáról az LCR Hondával.
" Magyarország ezeréves múltat ôrzô kis ország Európa szívében. A kontinens egyik legszebb fôvárosa, Budapest mellett a turisták többsége a pusztára, a lovas múlt emlékeire kíváncsi. Pedig mennyi minden mást nyújt még Magyarország. A Balaton strandja
" A monumentális Hősök tere, a világörökség részét képező budai vár, a Városliget zöldje, a híres gyógyvizű fürdők, a Gellért hegyről égbenyúló Szabadság szobor, a Dunában tükröződik Parlament, a kecses ívelésű hidak, a Margitsziget árnyas fái, a bel