MotoGP125 / Marquez berobbant az Indy pole-ba

A 125kcm világbajnokságot vezető Marc Marquez, aki idén mindkét vállát kificamította – legutóbb Brnoban - semmi jelét nem mutatta a gyengeségnek, miközben megszerezte idei hetedik pole pozícióját szombaton Indianapolisban.  

Marquez és Nico Terol oda vissza adogatta a pole pozíciót egymás között az utolsó percekben, de az Ajo Red Bull Derbi versenyzője három perccel a vége előtt eldöntötte kettejük csatáját, amikor 0,479 másodperccel megjavította az Aspar Apriliás versenyző idejét. 

Terol, a brno-i győztes, már nem tudott ezen változtatni a maradék percekben, de legalább 0,423 másodperccel volt jobb csapattársánál, Bradley Smithnél, aki a harmadik rajtkockát szerezte meg és végül Sandro Cortesevel egészült ki az első sor.

A világbajnokságban második helyen álló Pol Espargaro elesett a Tuenti Derbivel még a 40 perces időmérő elején és csak az ötödik rajtkockát tudta megszerezni – idén ez lesz az első alkalom, hogy a spanyol versenyző nem az első sorból indul.

Danny Webb egy durva, korai esés után végül a tizenegyedik rajtkockába kvalifikálta magát.


Időmérő - Indianapolis:

1. Marquez (Derbi) 1m 48.124s
2. Terol (Aprilia) +0.479s
3. Smith (Aprilia) +0.902s
4. Cortese (Derbi) +0.986s
5. Espargaro (Derbi) +1.540s
6. Vazquez (Derbi) +1.645s
7. Salom (Aprilia) +1.814s
8. Zarco (Aprilia) +1.886s
9. Koyama (Aprilia) +1.903s
10. Rabat (Aprilia) +1.954s

11. Webb (Aprilia) +1.971s



Kapcsolódó cikkek:

Moto 2 / Eltaktikázott időmérő-Talmácsi holnap a 4. sroból indul   Moto 2 / Simon elhalászta az Indy polet a Marc VDS versenyzői elől   Moto 2 / Indianapolis Nagydíj – előzetes áttekintés   Moto 2 / ELSŐRE 9. TALMÁCSI INDIANAPOLISBAN   Moto 2 / Az amerikai trió Indianapolisban tesztel   MotoGP / Lorenzo a dupla amerikai álmot akarja megvalósítani   Totos mondja, Indianapolisból