A BMW a hagyományokhoz híven idén is meghirdette különdíját, egy BMW M3 Sedant, amit a rajtsorrendekkel elért összeredmény alapján ítélnek oda a legjobb prémiumkategóriás versenyzőnek. A versenyen kapható pontozással azonos módon értékelték a rajthelyezéseket is, amely alapján kialakul az év végi eredmény.
2009-ben a világbajnoki címvédő Valentino Rossi tudta a legtöbb pontot szerezni, hiszen 7 pole pozíció mellett, 5 második, 1 harmadik, valamint 4 negyedik rajthelyes indulása volt a 17 versenyen. Az említett adatokból az is kitűnik, hogy a záró valenciai versenyen elért rajthelye az egyik legrosszabb az idén. Azonban a megszerzett 343 pont elegendő volt ahhoz, hogy csapattársát maga mögött tartsa ebben a külön versenyben is. Jorge Lorenzo 334 pontot tudott gyűjtögetni, miközben 16 alkalommal indulhatott az első sorból idén, hiszen csak Ausztráliában kellett a negyedik helyről startolnia! Ez a fantasztikus eredmény még sem volt elég a BMW M3 Sedan-hoz.
Így Rossi a 2009-es világbajnoki címe mellé most még egy BMW-vel gyarapította gyűjteményét.
Valentino Rossi:
„A BMW-t igazán élvezetes vezetni, e téren is vannak már élményeim. Ezért nagyon boldog vagyok, hogy a minőségjelző díj mellé mától egy BMW M3 Sedan is párosul.”
Kapcsolódó cikkek:
Talmácsi jövőre gyári versenyző lesz
NAGYON SZOROS A MEZŐNY A MOTOGP-BEN
Németh Balázs pontszerző helyen zárná az utolsó versenyt
MotoGP250/ Németh Balázs elégedett az első nap után
MotoGP/ Livio Suppo a Hondánál folytatja!?
MotoGP/ Valencia előtti számok
MotoGP/ Jól indult Talma hétvégéje
Utolsó futamához érkezett a gyorsaságimotoros-világbajnokság
MotoGP/ Első képek Ben Spies Yamahájáról
MotoGP/ Ben Spies csapata
MotoGP/ Suppo szakít a Ducatival
Valencia 2016-ig a MotoGP naptárában
MotoGP 250/ Bautista és Di Meglio bizakodó
A MotoGP 2009 könyv előrendelhető
MotoGP/ Stoneré a Shell Maláj Nagydíj
TALMÁCSI: GRATULÁLOK VALENTINO!
MotoGP/ Valentino Rossi kilencedszer világbajnok!