Superbike / Újabb BMW-vel versenyző csapat indul

A Reitwagen BMW Team gyári támogatást is kap a felkészüléshez   

Ruben Xaus és Troy Corser után újabb versenyzők bizonyíthatnak a BMW S 1000 RR nyergében a 2010-es Superbike Világbajnokságon (WSBK).  A Reitwagen BMW Team elnevezésű csapat kétéves szerződést kötött a kétszeres szupersport világbajnok, Andrew Pitt-tel, és az eddig 47 WSBK futamot teljesítő Roland Resch-sel. A két motoros már meg is kezdte az első teszteket sorozatgyártású BMW S 1000 RR motorokon, a Sydney közelében fekvő Easter Creek elnevezésű pályán.


A 2001-es és 2008-as év szupersport világbajnoka, Andrew Pitt gyorsan megtalálta saját ritmusát az új versenygépen és néhány kör után már 3 másodperccel közelítette meg a 3,5 kilométer hosszú pálya szériamotorral tartott rekordját: „Nagyon boldog vagyok, hogy egy ilyen motivált és szenvedélyes csapattal folytathatom a WSBK küzdelmeit. Várom az új BMW S 1000 RR-el kapcsolatos kihívásokat, és motiváltabb vagyok, mint valaha. Keményen dolgozom majd, hogy a következő 2 év jól sikerüljön. A motor paraméterei és eredményei alapján teljesen versenyképes, alig várom, hogy a versenyváltozatot is kipróbálhassam” – nyilatkozta a 33 éves versenyző.

A Reitwagen BMW Team az első nem gyári különítmény, amely a BMW S 1000 RR-rel vág neki a Superbike Világbajnokságnak. A csapat segítséget kap a felkészüléshez a bajor gyártótól, amelynek keretében a motort egy erre szakosodott műhelyben készítik fel a BMW gyár területén. A két versenyző részt vesz a WSBK szezon előtti háromnapos tesztjén is, amit február 22. és 24. között tartanak a portimao-i pályán.





Kapcsolódó cikkek:

Superbike/ Spies lett a 2009-es világbajnok   

BMW R1200 GS Adventure   

BMW Motorrad Concept 6   

Superbike/ Leon Camier az Apriliánál