Cyril Despres-nek elég volt egy biztonsági motorozás is, hiszen riválisa motorcsere miatt majd egy órás hátránnyal indulhatott a végső harcba a 29 km-es mai szelektíven.
Véghajrá Pisco és Lima között
Az idei Dakar utolsó szakasza bár 254
kilométer teljesítését jelentette, mindössze 29 km-es szelektív
részből állt, ami megkönnyítette a végső célállomás, Lima
elérését. A perui főváros központjában felállított
nagyszínpad várta a hősöket, akiknek a fejében csak annak
elérése volt fontos, hisz a táv enyhének tűnt és rövidnek.
Azonban mégis volt tétje a mai napnak, el kellett dönteni a végső
besorolásokat. A címvédő Marc Coma eddig az elsőségért küzdött
egészen a 13. szakaszig, amikor is a váltóhiba végleg el nem
döntötte a Cyril Despres-vel folytatott magánháborúját.
A KTM csak négyes és ötös
fokozattal rendelkezett, amivel nehéz volt a tavalyi győztesnek
dűnéket mászni. Bár beért a célba a katalán, de az
összegyűjtött időkülönbségen kívül egy motorcsere is
hozzáadódott a végső elszámoláshoz. A verseny során egyszer
már cserélt blokkot Coma, így a második csere már 45 perces
pluszt jelentett számára. Összesen a két motorblokk csere pedig 1
órás hátrányt okozott az összetett tabellán számára! Így az
utolsó napon már nem az elsőségért kellett küzdenie, hanem
azért, hogy legalább a második helyet megtartsa Rodrigues-szel
szemben.
Az utolsó etap - a várakozásoknak
megfelelően- meglepetés nélkül zajlott, hiszen az élen álló
franciának elég volt egy biztonsági motorozás, a biztos célba
érés reményében. Ennek megfelelően csak a 10. legjobb idővel
végzett az utolsó szakaszon, 2'43”-el Coma mögött. Azonban nem
a katalán volt a leggyorsabb, hanem Pal Anders Ullevalseter.
A norvégok büszkesége a maga 44
évével és a háta mögötti 9 Dakarral az egyik legtapasztaltabb
versenyzőnek számít a mezőnyben. Eddig azonban csak egyszer
sikerült szakaszt nyernie még 2010-ben, amikor az összetettben a
második helyen végzett. Most a 10. Dakarjának utolsó napján
sikerült egy újabb szakaszgyőzelmet besöpörnie, azonban a végső
elszámolásnál meg kellett elégednie a 6. hellyel (csakúgy, mint
2006-ban, 2009-ben és 2011-ben, amikor mindig hatodik lett).
A harmadik leggyorsabb ezen a szakaszon
a szlovák Stefan Svitko volt, akinek ez a harmadik Dakarja és máris
a TOP5-ben tudott végezni (tavaly kiesett, 2010-ben pedig 18 volt)
Az idei utolsó szakasz végeredménye:
Gyötrelmes két hetet tudhattak maguk
mögött a kétkerekűek, ahol kétség kívül a Coma-Despres háború
dominált. Viszont tartogatott meglepetést is bőven az idei Dakar
forgatókönyv, amit még legalább egy évig emlegetni fogunk.
Az összetett végeredmény:
Mint ahogyan a tabellán is látható
„Mani” azaz Gyenes Emanuel 17. lett ezen a Dakaron, ami az eddigi
legjobb eredménye (tavaly 18., 2009-ben kiesett, 2007-ben pedig 48.
volt). A 27 éves szatmári fiú eredménye így is irigylésre
méltó. Gratulálunk hozzá!
Nem maradt más hátra, mint az
ünneplés.
Tehát a motorosok mehettek elsőként
a Lima központjában felállított óriás pódiumhoz, hogy a
történelminek tekinthető szertartáson elfoglalják a dobogón
helyeiket.
A mai napon Cyril Despres a
terepmotorozás királyává vált, hisz mostani – immár negyedik-
Dakar győzelmével ezt bizonyította be a világnak. Másodikként –
a címvédő- Marc Coma végzett, míg harmadikként – megismételve
a tavalyi eredményét- Helder Rodrigues vehette át a Dakar
szobrocskát.
A teljes távot, 8.300 km megtételét
követően 97 motoros ért célba a 178-ból! Összegzésként
elmondható, hogy fordulatos két héten vannak túl a résztvevők
és mindenki tanult belőle. A szervezők a legnagyobb hangsúlyt
mindig a versenyzők biztonságára helyezik, ennek ellenére halálos
balesettel indult a verseny. Hogy ez elkerülhető lett volna-e,
arról még sokat fognak beszélni. De arról is sokat fognak
beszélni, hogy mi lett volna ha nem törlik a hatodik szakaszt, vagy
ha nem került volna be az útvonalak közé egy újabb ország:
Peru. Sőt a „mi lett volna ha...” jellegű eszmefuttatások és
összeesküvés elméletek tömkelege fog még lázban tartani jó
pár Dakar rajongót...ha más nem, akkor a következő
megmérettetésig.
Aki erre a versenyre eljön, az egy
dologra biztosan számíthat: itt bármi megtörténhet, hiszen ez a
DAKAR!
Ami viszont biztos:
Sokan visszatérnek majd jövőre is,
hogy újabb élménnyel gazdagodjanak, miközben minket –
sportbarátokat- is megörvendeztetnek ezzel.
" A világ legszebb városai közé tartozik, és főként az eleganciájáról, művészi stílusáról ismert. Viharos történelme során sokszor menekült meg a pusztulástól, a tudománynak és a korszerű városépítési módszereknek köszönhetően. Az 1889-re felépített
" New York a világ egyik legismertebb mega-városa, és legjelentősebb kereskedelmi központja. Csillogó felhőkarcolói már messziről hirdetik elképesztő gazdasági hatalmát. A fények városának is nevezett metropoliszban vezették be először - 1882-ben - T
" Dr. Gregory House mogorva, morcos, kiállhatatlan, arrogáns, szarkasztikus fickó, akiről minden kollégája tudja, hogy nem betegeket szeret gyógyítani, hanem a betegségeket akar diagnosztizálni és leküzdeni – ebben azonban verhetetlen, és többnyire t
" Miután az emberiség és a fantázia láthatatlan birodalma közötti fegyverszünet véget ér, úgy tűnik, a világra rászakad a pokol. Egy könyörtelen vezér, aki otthonosan mozog a fenti és a lenti világban egyaránt, szembeszáll vérvonalával, és lények meg