10.szakasz: IQUIQUE-ARICA
A chilei utolsó napon is várt a
mezőnyre 694km táv, amelyből 377km volt a szelektív. Persze
megjósolhatatlan volt a végkimenetele, hiszen az élen vívták
saját csatájukat a KTM csapat versenyzői: Despres és Coma,
mindössze másfél perces összetettbeli különbséggel. Amíg a
harmadik helyért Rodrigues és Goncalves csatázott.
A mai etap elején gyönyörű
látványban lehetett része a még csatában maradt 116
versenyzőnek, akik előtt az óceán hullámai és a porhomok
váltakozott. Azért a homokból ma is kijutott jócskán, hiszen a
gyakorlott Dakarmenőknek is túlméretezettnek tűnhettek az erre a
napra jutott homokdűnék. Sőt a fesh-fesh trükkös zónái is
meggyötörték az elszánt motorosokat, de aki kibírta, az ismét
közelebb kerülhetett a Dakar idei végcéljához, a perui Limához.
Cyril Despres indulhatott elsőként
ma, hogy az óceánparton haladva célba vegye a chilei utolsó
pihenőtábort Arica-ban. Természetes Coma követhette őt, majd
pedig Joan Barreda Bort, köszönhetően a tegnapi eredményeiknek.
De őket üldözhette még 111 motoros, akik ádáz harcot vívnak
azért a bizonyos Dakar szobrocskáért.
Tegnapi napon jóváírták azoknak a
versenyzőknek az egyenként 15 perces időbüntetését, akik
motorblokkot cseréltek. Az élen álló KTM versenyzőknek ez nem
okozott időkülönbséget, de Goncalves emiatt a hetedik helyre
csúszott vissza. Valószínűleg így is nagy küzdelmet fog vívni
a dobogóért.
Nagy küzdőnek tűnik a francia David
Casteu is, aki tegnap a csodával határos módon még be tudta -
vontatva- fejezni a szakaszt, pedig a motor műszaki hibája miatt
több órát is veszített és visszacsúszott a 98. helyre. Ma
azonban felállt a rajthoz és nekivágott ismét a homokdűnék
meghódításának. Tette mindezt 3km-ig, amíg ismét meg nem adta
magát a Yamahája. Elektronikus gond miatt majd egy órát
vesztegelt a homokban, de vélhetően Thierry Bethys (FRA) segített
a nizzainak, mert az ő GPS jeladója jó pár percig jelezte a
tartózkodását ugyan azon a helyen.
Azután a 161km-nél Despres és Coma
mindketten elkalandoztak a helyes útról, amihez kis habozást
követően egy szurdokot követve - több száz méteren át-
találtak vissza.
Így aztán nem csoda, hogy az ifjú
spanyol titán Barreda Bort érkezett elsőként a CP1-hez, 173km
megtételével. A Husqvarnás srác ideje 1:45'55”. Másodikként
csapattársa a portugál Juan Goncalves érkezett (+7”), azután
Coma (+35”), majd Rodrigues (+1'45”) míg Despres hátránya
ekkor +2'24” volt.
Coma előnye a 189km-nél már csökkent
Despres-vel szemben, aki 1'40”-re volt tőle.
Ehhez a CP2 ellenőrző ponthoz
Goncalves érkezett leggyorsabban 1:54'00”-el, akit Barreda
követett (+22”), majd Coma (+1'13”), Rodrigues (+1'33”),
Svitko (+2'51”) és Despres (+2'53”) érkezett. A szlovák Stefan
Svitko tehát ekkor beékelte magát a TOP5-be...
238km-nél páran navigációs hibát
követtek el, köztük Ruben Faria, Juan Pedrero Garcia, Felipe Zanol
és Gerard Fares Guell. Pár kilométerrel errébb pedig újabb
csapás érte a spanyol Juan Pedrero Garciát, mert motorja
elektromos hiba miatt megállt. Felipe Zanol próbált neki segíteni,
de ezzel legalább 6 értékes percet vesztettek.
Azonban az élen száguldó Joan
Barreda Bort ezúttal nem vétett navigációs hibát és elsőként
teljesítette a mai etapot, megnyerve ezzel a tizedik szakaszt (pedig
még a 35km-nél ő is megsebesítette a jobb lábát)!
10.szakasz végeredménye:
Despres ugyan a mai csatát elvesztette
Comával szemben, de a háborúban még nyerésre áll. Az előnye
csekély 21 másodpercre csökkent az összetett tabellán:
A Dakar háború tehát ismét nyílttá
vált a címvédő Coma és Despres között. Bár Coma eddig 4
szakaszt tudott nyerni (2, 4, 7, 8 szakaszok), míg Despres csak
hármat (3, 5, 9 szakaszok), mégis ő vezet most 21 másodperccel.
Ebből is látszik, hogy nem csak a nyertes csaták számítanak...és
még négy csata hátra van.
Joan Barreda Bort:
„A 3. napon óriási gondjaim voltak
a hátsó kerekemmel, de azóta fokozatosan jöttem fel. Az utolsó
szakaszon úgy láttam, hogy tudok támadni, ezért meg is tettem.
Viszont a mai szakasz elején az egyik kanyarban, 120-as tempónál
sajnos nekiütköztem egy kőnek...azt hittem, hogy a lábam
leszakadt. Nagy fájdalmaim voltak egészen addig, amíg a
töltőállomáson nem kaptam egy fájdalomcsillapítót...és annak
hatása kitartott a célig. Még nem tudom, hogy a sérülés milyen
komoly, de én szeretném folytatni egészen Limaig!”
Cyril Despres:
„Ennél a szintnél minden másodperc
számít. Ma egészen a 225km-ig minden rendben ment, amikor egy
navigációs hibát nem ejtettem és Marc utolért, majd pedig
megelőzött engem. Szeretnék gratulálni Barredanak a mai
győzelméhez, amin most nem lepődtem meg. Boldog vagyok, hogy újabb
napon vagyunk túl és meg tudtam tartani a vezető pozíciómat.”
Marc Coma:
„Ez a verseny a legkisebb dolgokon
fog múlni. Természetesen a végsőkig fogunk küzdeni, hiszen a
döntés Peruban lesz. Ugyanaz a csapat, ugyan az a motor, ugyan az a
teljesítmény, ez így nehéz mindkettőnknek...szinte hihetetlen.
Ezért biztos vagyok benne, hogy a legkisebb különbség is
számít.”
...ez a DAKAR!
TOTOS
FOKT.HU
Kapcsolódó cikkek:Dakar 2012 / Motoros tragédia az első szakaszon Opel Dakar Team / Szalayék elrajtoltak a Dakaron! Dakar 2012 - elrajtolt a mezőny Dakar 2012 / Micsoda verseny! Dakar 2012 / A Minik uralják a mezőnyt Opel Dakar Team / Bemelegítésnek nem rossz! Dakar 2012 / Husqvarna első dobogója Dakar 2012 / Már Coma az élen Dakar 2012 / Al-Attiyah visszavágott Opel Dakar Team / Hiába jó az eleje, ha a vége nem Opel Dakar Team / Ugyanabba a folyóba léptek Dakar 2012 – Coma ismét szakaszt tudott nyerni Opel Dakar Team / Negyven előzés - nem semmi! Dakar 2012/ Despres ismét nyert, megerősítve vezető helyét az összetettben Dakar 2012/ Coma kezdhette meg leghamarabb a pihenést Dakar 2012/ Pihenőnapon 240.000 dollár Dakar 2012/ Sárba ragadt Despres elsősége Dakar 2012/ Dakar 2012/ Despres megint nyert és visszaszerezte a vezetést Dakar 2012 / Antofagasta katalán akcentussal