Moto 2 / Eredményes volt a Suter elsőt tesztje az Aspar csapat számára

A Mapfre Aspar csapat, a Suter vázat tesztelte, amelyet a 2010-es Moto2Bejelentett új, négyütemű kategóriája a MotoGP világbajnoki sorozatnak, amely 2010-től felváltja a MotoGP250 géposztályát. Ettől a kategóriától azt várják, hogy tekintélyes, de ugyanakkor gazdaságos kisérete legyen a MotoGP első osztályának. A Grand Prix új kategóriájának egyetlen motor- és gumiszállítója lesz. A tervek szerint a kipörgésgátlót és karbonfékeket nélkülöző géposztályban az FIM még a fordulatszámot is ellenőrizni fogja. Minden versenyző egy motort kaphat, maximum két erőforrással, mely minden rivális csapat számára megvásárolható lesz 20.000 euróért a versenyt követő egy órában. szezon hátralévő részében fognak használni.  

A Mapfre Aspar eredményes teszteket végzett a Suter vázzal, miután, az eddigi két Moto2Bejelentett új, négyütemű kategóriája a MotoGP világbajnoki sorozatnak, amely 2010-től felváltja a MotoGP250 géposztályát. Ettől a kategóriától azt várják, hogy tekintélyes, de ugyanakkor gazdaságos kisérete legyen a MotoGP első osztályának. A Grand Prix új kategóriájának egyetlen motor- és gumiszállítója lesz. A tervek szerint a kipörgésgátlót és karbonfékeket nélkülöző géposztályban az FIM még a fordulatszámot is ellenőrizni fogja. Minden versenyző egy motort kaphat, maximum két erőforrással, mely minden rivális csapat számára megvásárolható lesz 20.000 euróért a versenyt követő egy órában. verseny után, úgy döntöttek, hogy az eredeti RSV vázról a Suter vázra váltanak.

Igaz Julian Simon mindkét versenyben, Losailban és Jerezben is, versenyképes volt, a spanyol csapat úgy érezte, hogy ahhoz, hogy továbbra is az élen küzdhessenek, ahelyett, hogy az RSV vázat fejlesztenék, inkább lecserélik azt. 


Az új váz Simon és csapattársa, Mike di Meglio kezeiben, egy albacetei tesztelésen debütált, és míg az időjárási körülmények akadályozták a második napi tesztelést, a csapat menedzsere, Jorge Martinez Aspar elégedett volt a motorban rejlő lehetőségekkel.

„A második napi tesztelést Albaceteben az időjárás befolyásolta, de szerencsére az egész csapat tudott azért valamennyit dolgozni. Ez pozitív, mert mindketten, Julán és Mike, megismerték a motort egy kicsit és legalább nem a semmiből indulnak Le Mans-ban.”

„Ez egy pozitív első találkozás volt a motorral, de azért még nagyon sok munka vár ránk és a versenyzőknek is idő kell, hogy megszokják az új motort. Bármi történik is, mindketten a legkeményebben fognak dolgozni, hogy Franciaországban jó eredményt érjenek el.”

„Nagyon elégedett vagyok az albacetei tesztekkel, mert hasznos volt, hogy megismerjük a Sutert,” tette hozzá Simon. „A legkellemetlenebb a hideg volt, és a szél, de sokat tudtunk így is végezni az első felfüggesztéssel, megpróbáltuk a kopogást kiküszöbölni, igaz, nehéz volt teljesen megszüntetni, mivel ebben az időben nem tudtuk kellő hőmérsékletre melegíteni a gumikat.”

„Összességében elégedett vagyok, mert a tesztelés lehetőséget adott nekünk arra, hogy megismerjük a motort, és most még van egy kis házi feladatunk Franciaország előtt. A Motoron jól éreztem magam, a szerelők is ismerkedtek a motorral, és biztos, hogy jó tempót fogunk tudni motorozni Le Mans-ban.”

A Suter kellőképpen képviselteti magát a Moto2Bejelentett új, négyütemű kategóriája a MotoGP világbajnoki sorozatnak, amely 2010-től felváltja a MotoGP250 géposztályát. Ettől a kategóriától azt várják, hogy tekintélyes, de ugyanakkor gazdaságos kisérete legyen a MotoGP első osztályának. A Grand Prix új kategóriájának egyetlen motor- és gumiszállítója lesz. A tervek szerint a kipörgésgátlót és karbonfékeket nélkülöző géposztályban az FIM még a fordulatszámot is ellenőrizni fogja. Minden versenyző egy motort kaphat, maximum két erőforrással, mely minden rivális csapat számára megvásárolható lesz 20.000 euróért a versenyt követő egy órában. rajtrácson ebben a szezonban, mivel ezzel együtt már 13 indulónak van ilyen váza, és a bajnokságot is ilyen vázzal vezeti Shoya Tomizawa, a katari győztes.





Kapcsolódó cikkek:

Moto 2 / Redding a Le Mans Serieshez látogatott   MotoGP 125 / Marquez gyors visszatérést tervez   MotoGP / Moto 2 -Team JIR   MotoGP / Bautista az első tízben, és a legjobb újonc Spanyolországban   Moto 2 / Talmácsi kilencedik lett a Spanyol nagydíjon   Moto 2 / HETEDIK KOCKÁBÓL INDUL TALMÁCSI   MotoGP125 / A 125kcm viadal folytatódik Spanyolországban   Moto 2 / Talmácsi második idővel kezdett Jerezben   MotoGP / Bautista készen áll a hazai debütálásra   MotoGP /A Gran Premio bwin de España a következő MotoGP helyszín   A Moto 2 Jerezbe érkezett