A BMW motorkerékpárok rajongói számára immár egy évtizede jelenti az év legnagyobb motoros ünnepét a BMW Motorrad Days elnevezésű találkozó, amit idén a hagyományoknak megfelelően ismét a festői szépségű délnémet városban, Garmisch-Partenkirchenben rendeznek július 2-4 között.
Az esemény fő témája az idén 30 éves BMW GS sorozat. A bajor túramotorok büszke tulajdonosai ezúttal több versenyszámban mutathatják be saját GS-eiket: díjazni fogják a legidősebb, a legtöbb kilométert megtett és a legkreatívabban átalakított kétkerekűeket. A győzteseket az első kategóriában az alvázszám, a másodikban a kilométeróra állása, a harmadik kategóriában pedig az ötletesség és a szépség alapján választja majd ki a GS történelem jól ismert kalandoraiból (pl. Jutta Kleinschmidt, Hubert Auriol és Charley Boorman) álló zsűri. Az első helyezettek 500 €, a második 250 €, a harmadikak pedig 100 € értékű BMW motoros felszerelésekre beváltható utalvánnyal lesznek gazdagabbak.
A látogatók emellett találkozhatnak a BMW F 650 GS, az F 800 GS, az R 1200 GS, és az R 1200 GS Adventure modellek limitált kiadásával is, amelyet a gyártó „30 Years GS Edition” névvel illetett. A motorok egyedi extrákat tartalmaznak és a hagyományos BMW GS színekben készülnek.
A BMW Motorrad Days minden évben a tradíció és az innováció találkozóhelye, így idén is számos technikai újdonsággal találkozhat a nagyérdemű. Az esemény másik témája a közúti biztonság kérdése lesz, amelynek keretében a látogatók megismerkedhetnek a BMW ConnectedRide programmal. A kezdeményezésen belül a BMW mérnökei már jó ideje fejlesztenek különböző rendszereket a járművek egymás közti kommunikációjának megvalósulásáért, ezáltal is felelősségteljesebbé téve a közlekedést.
A háromnapos eseményen összesen 60 nemzetközi kiállító lesz jelen, akik a tuning elemektől a kiegészítő alkatrészekig szinte minden szükséges BMW kelléket kínálnak majd.
A „30 éves a GS” versenyről és a 10. BMW Motorrad Days találkozóról bővebb információt a www.bmw-motorrad.com/motorraddays oldalon talál.
Kapcsolódó cikkek:
Csúcskategória az utazásban – a BMW K 1300 GT Exclusive Edition Júniustól utólag is beépíthető az ASC bizonyos BMW motorkerékpárok esetében Az olasz, majd a francia Playboyban is szerepelt a BMW K 1300 R Jubileumi GS modelleket mutatott be a BMW Hagyományosan kézzel festik a BMW motorok egyes alkatrészeit A világ legnagyobb szélcsatornájában fotózták a leggyorsabb szupermodellt HP Carbon kiegészítők a BMW S 1000 RR-hez