Superbike / Haga végre újra győzni tudott, uralta a Nürburgringet

Haga átküzdötte magát Carlos Checán, aztán mikor riválisa kiesett a versenyből kissé felengedhetett.  

Noriyuki Haga majdnem öt hónapja első Superbike győzelmét ünnepelhette, miután a Nurburgringen a második versenyt magabiztosan megnyerte.

A japán versenyző túltette magát az első versenyben való bukásán – második helyről esett ki – és a negyedik körben az élre küzdötte magát és utána vissza se nézett.

Haganak segítségére volt a sima győzelemben, hogy Carlos Checa miközben megpróbált nyomást gyakorolni az élen motorozóra, elesett, igaz, továbbra is figyelnie kellett, mivel az első verseny győztese, Jonathan Rea nem hagyta, hogy lankadjon a figyelme.

Mindazonáltal az észak-ír versenyző egy idő után leszakadt, mivel Haga jól odalépett a motornak, a tavalyi második helyezett, idén csak a második győzelmét aratta, az elsőt Valenciában még áprilisban.

A rajt szépen rendezetten zajlott, a versenyzők szépen átlökdösték egymást az első hajtűkanyaron, és a kanyarból kijövet Checa volt az élen, mögötte Haga, Rea, Max Biaggi és Tom Sykes.

Hamarosan azonban világossá vált, hogy a győztes csak az első három közül kerülhet ki, amikor elszakadtak a mezőny többi részétől, Checa, Haga és Rea kevesebb, mint egy másodpercen belül voltak ekkor egymástól.

Mint azt az első versenyben is tette, Haga a negyedik körben megelőzte Checát, amikor a spanyol szélesen vette az első kanyar kijáratát, és lényegében elengedte ezzel Hagát.

Miközben Haga az élre állt, ez nem azt jelentette, hogy megszabadult Checától, csak akkor kapott egy kis teret, mikor az Althea versenyzője egy rá nem jellemző hibát vétett a kilencedik körben és elesett, a második helyről kiesve.

Rea miközben leszűkítette a távolságot Haga és őközötte, megpróbálta utolérni őt, de az észak-ír minden próbálkozása sem volt elegendő ahhoz, hogy rá tudjon tapadni riválisára, a japán versenyző végül elhúzott az élen és tisztán három másodperces előnnyel győzött.

Rea másodikként ért célba, és ezzel a nap legtöbb pontját ő szerezte, a Ten Kate Honda versenyzője Checa balesetét kihasználva, az összesített pontverseny harmadik helyéért folyó küzdelemben szintén egészséges előnyre tett szert a Ducatis versenyzővel szemben.

A dobogó utolsó kiadó fokáért folyó küzdelem ennél sokkal intenzívebb volt, Haslam, annak ellenére, hogy az első versenyben elszenvedett balesetében megsérültek a szalagok a térdében, és a karján és a kezén is megsérült, Crutchlow és Biaggi kárára felküzdötte magát a harmadik helyre.

Annak ellenére, hogy Crutchlow szorosan Haslam mögött maradt, miután az megelőzte őt a hetedik körben, mégsem tudott fogást találni a brit versenyzőn, a Suzukis versenyző a sérülései ellenére figyelemre méltó eredményt ért el.

Crutchlow így aztán Biaggit tartotta inkább maga mögött, akinek nem sikerült már felzárkóznia miután a hetedik körben az első kanyarban szélesre futott, a világbajnoki címre esélyes versenyzőnek meg kellett elégednie az ötödik hellyel és arra kényszerült, hogy Sylvain Guintolit kellett maga mögött tartania, a franciának nem sikerült előnyt kovácsolnia az első sorból való indulásból, mivel elég rosszul rajtolt.

Annak ellenére, hogy Haslam mögött ért célba, Biagginak így is 58 pont az előnye a világbajnoki pontversenyben, és már csak 100 pont a megszerezhető legtöbb, hiszen már csak Imola és Magny-Cours van hátra a szezonból.

Kicsit még hátrébb a mezőnyben, Tom Sykes idei legjobb eredményét érte el a Kawasakival, és a hetedik helyen ért célba, a brit kényelmesen elszakadt az őt üldöző bolytól, amely James ToselandHét év Superbike versenyzés után került a MotoGP mezőnyébe, 2008-ban. A Yamaha Tech3 csapata 2009-ben is igényt tartott a tudására. Azonban 2010-től ismét a Superbike sorozatában került a Yamahához. 2011-ben pedig a BMW alakulatánál bizonyítja tehetségét.ből, Ruben Xausból és Shane Byrneből állt, akik végül kiegészítették a top tízet.

Nem úgy, mint az első versenyben, most a kiesők száma minimális volt, mivel csak Checa és Ian Lowry nem fejezték be a versenyt, igaz, Michel Fabrizio most sem tudott pontot szerezni, mivel gumiproblémák miatt be kellett iktatnia egy box kiállást.

 


Kapcsolódó cikkek:
Superbike / Biaggi elvette Checától a polet Nürnburgringen   Superbike / Crutchlow első győzelmét első duplázásra váltotta   Superbike / Crutchlow megszerezte a réges-régen várt első Superbike győzelmét   Superbike / Team Toth - Brno összefoglaló   Superbike / Corser a ’durva’ brnoi balesetről beszélt   Superbike / Biaggi visszaszerezte a hatalmat, Haslam tovább küszködik   Superbike / Rea domináns győzelmet aratott Brnoban   Superbike / Biaggi ellógott és hetedik győzelmét aratta   Superbike / Biaggi ismét duplázott hazai pályán   Superbike / Biaggi átveszi a vezetést Haslam esése után   Superbike / Biaggi átveszi a vezetést Haslamtól   Superbike / Biaggi a második rajtkockán   Superbike / Haga idén először az első nyolcban   Superbike / Crutchlow az első sorban, Toseland-nek gondjai akadtak   Superbike / Checa a 2008-as Miller eredményét akarja megismételni   Superbike / Checa bejelentkezett az első Althea pole-lal   Superbike / Biaggi kihasználta Checa balszerencséjét   Superbike / Reanek még fáj mindenhol, de egyébként jól van a Superpole bukása után   Superbike / Leon az „arany oroszlán” győzelemre tört   Superbike / Az FIM egyetért a ’twin’ cilinderesek súlycsökkentésével   Superbike / Biaggi elégedett az eredménnyel ezen a bonyolult pályán   Superbike / Haslam örül, hogy megtartotta elsőségét a pontversenyben   Superbike / Hayden megszerezte első pontjait Monzában   Superbike / Corser megszerezte a BMW első dobogós helyezését   Superbike / Rea kettős holland győzelmet szerez a Ten Kate-nek   Superbike / Corser az élen a BMW-vel   WSBK / Rea első pole pozíciója   Superbike / Haslam hozzátesz elsőségéhez második győzelmével