Cal Crutchlow megtörte Superbike világbajnoki nyeretlen sorozatát a lehető legjobb helyen, és Silverstoneban felállhatott a csupa brit dobogó legtetejére.
Kilencedszer indulva a pole pozícióból, most végre győzni is tudott, a Yamaha versenyzője egy látványos boxmeccsbe keveredett Jonathan Reaval a verseny első felében, de amint, hat körrel a vége előtt rászánta magát az előzésre, elegánsan elhúzott és elsőként haladt át a célvonalon.
Egy régóta áhított győzelem ez, a Supersport jelenlegi világbajnoka számára.
Annak ellenére, hogy jól startolt a pole pozícióból, Crutchlownak a korábbi pole pozícióból való rajtjainál megmutatkozott gyenge pontja, most is előjött, és így a Copse-nál Reanak sikerült az élre törnie, őt Biaggi is követte, mielőtt Crutchlownak sikerült a Becketts kanyarkombinációban visszatérnie elé.
Az élen, Rea vitézül tartotta magát, és az észak-ír fiatalember elég magabiztosan haladt az élen, jó úton afelé, hogy brno-i győzelmét megismételje.
Mindazonáltal, igaz, akkor, Brnoban leszakadt Reatól, de Crutchlow ezúttal sokkal versenyképesebb kihívónak bizonyult honfitársa számára, Crutchlow szinte ráakadt a Honda hátuljára, ahogyan a páros elszakad az üldöző bolytól.
Crutchlow, annak ellenére, hogy korábban sokat panaszkodott, hogy a versenyek során a gumijai nagyon kopnak, most nem mutatta semmi jelét, annak, hogy lemaradna, és a Copse kanyarnál a hetedik körben előre is dugta az orrát, de a kör vége előtt Rea ismét az élen volt.
Ez a kanyar volt végül a színtere Crutchlow határozottabb előzésének a tizenkettedik kanyarban. Miután sikerült ellenállnia Rea kísérleteinek, hogy azonnal visszaálljon az élre, Crutchlow elkezdett ádáz tempót diktálni, amellyel egyetlen versenyző sem tudott lépést tartani.
Így aztán, igaz Rea keményen küzdött, hogy nyomás alatt tudja tartani, Crutchlowot nem lehetett megfogni, és ő lett a hetedik versenyző, aki idén Superbike versenyt tudott nyerni.
Rea megtartotta a második helyet, és ezzel megerősítette a világbajnoki pontversenyben a harmadik helyét, a harmadik helyen pedig Haslam végzett, aki ezzel megadta a rajongóknak, pontosan, amit látni szerettek volna.
Ez egy jó teljesítmény volt a Suzuki Alstare versenyzőtől, aki a problémás rajt után magához térve, feljött a negyedik helyre, majd sikeresen levadászta Michel Fabriziot és megszabadította őt a harmadik helytől. Haslam röviden megpróbálkozott utolérni Crutchlowot és Reat, de végül abszolút elégedett volt azzal, hogy először sikerült valamicskét lefaragnia Biaggi előnyéből az összesített pontversenyben. A különbség jelenleg 60 pont.
Biaggi, ezenközben a közepes ötödik helyen állt, miután, az erős rajt után Fabrizionak sikerült őt megelőznie, aki végül a negyedik helyen végzett, mindaddig, míg egy hiba után a negyedik körben visszaesett Haslam és Troy Corser mögé.
Biaggi visszaküzdötte magát az ötödik helyre Corser kontójára, aki végül a tízedik helyre esett vissza, de mindezt csak az után tehette meg, hogy a merész csapattársával, Leon Camiervel, folytatott kis meccsből, ő került ki győztesen, Leon Camier a 16-dik rajtkockából indulva keresztül viharzott a mezőnyön a hatodik helyig, ahol egy rövid ideig az olasz versenyző elé tudott kerülni.
Carlos Checa és
szintén keményen küzdöttek, hogy az első ötben tudjanak végezni, de végül nem sikerült a hetedik és nyolcadik helynél előrébb kerülniük. Shane Byrnenek köszönhetően hat brit volt az első tízben, mivel a kilencedik helyen végzett, Corser előtt.
Ezen a versenyen, ahol alacsony volt a lemorzsolódási arány, csak hárman nem tudták befejezni a versenyt, Broc Parkes, Roger Lee Hayden és Matteo Baiocco, a maradék pontszerző helyekért is szoros volt a küzdelem.
Végül Max Neukirchner megszerezte idei egyik legjobb helyezését, és a 11-dik helyen végzett, Sylvain Guintoli előtt, aki egy gyenge rajt után kapaszkodott vissza a 19-dik helyről a 12-dikre. Az első sorból induló Jakub Smrz, miután egy hiba miatt a harmadik körben visszaesett, végül tizenharmadikként haladt át a célvonalon Noriyuki Haga és Lorenzo Lanzi előtt.
A Joker versenyzők közül, Josh Brookes, éppen csak lemaradt az utolsó pontszerző helyről és a 16-dik helyen végzett, Tommy Bridewell és Ryuichi Kiyonari zárták a mezőnyt a 20-dik és 21-dik helyen.
Kapcsolódó cikkek:
Superbike / Crutchlow első győzelmét első duplázásra váltotta Superbike / Team Toth - Brno összefoglaló Superbike / Biaggi visszaszerezte a hatalmat, Haslam tovább küszködik Superbike / Rea domináns győzelmet aratott Brnoban Superbike / Corser a ’durva’ brnoi balesetről beszélt Superbike / Biaggi ellógott és hetedik győzelmét aratta Superbike / Biaggi ismét duplázott hazai pályán