Max Biaggi elégedettnek vallotta magát valenciai eredményével, még akkor is, ha valószínűleg az a ’hintázás’, amit az utolsó körben produkált, a futamgyőzelmébe került.
Biaggi, aki legutóbb, Portimaoban kettős győzelmet aratott, Spanyolországban mindkét versenyen a dobogón állt, az első verseny után a második fokán, a második verseny után pedig a harmadikon.
Az olasz sosem volt az élbolyon kívül egyik versenyben sem, de elúszott a győzelmi esélye, az első versenyben, amikor beragadt
mögött, mivel, a Yamaha versenyzője miközben egyre jobban lemaradt, tigrisként védte pozícióját.
Végül aztán Biaggi négy körrel a vége előtt mégis feljött a második helyre, de ez már nem volt elég ahhoz, hogy utolérje az élen motorozó Leon Haslamot.
”Kemény verseny volt,” mondta Biaggi. „Már egészen az elejétől fogva, amikor nem éreztem elég jól a motoron magam. Küzdöttem, és megelőztem Corsert és ott találtam magam egy nagy csatában Toseland-del. James nagyon jól védte a pozícióját.”
„Nagyon nehéz volt megelőzni őt, és amikor végre sikerült, végre megtaláltam a jó ritmust, de Haslamnak már túl nagy volt az előnye és már csak pár kör volt hátra a versenyből. De ez egy nagyon szép második hely és nagyon értékes pontok.”
A második versenyen újabb kihívásokkal kellett megküzdenie Biagginak, a riválisok mellett az idővel is versenyt futott. Mindazonáltal, az olasz versenyző egyszer sem volt a második helynél jobb pozícióban – hol Noriyuki Haga, hol pedig Carlos Checa volt előtte – de egyiküket sem sikerült megelőznie egyszer sem, végül az Aprilia pilótájának be kellett érnie a harmadik hellyel.
Biaggi panaszkodott, hogy a végére nem maradt ereje a motornak, és úgy gondolja, hogy a ’hintázása’ az utolsó körben a győzelembe került neki.
„Gyönyörű verseny volt, legalább olyan szórakoztató, mint az első verseny. A legjobbat adtam, de nem tudtunk győzni, talán amiatt, hogy az utolsó körben behintáztam. Próbáltam kitartani a Ducati ellen, de a verseny vége felé, amikor a gumik már kopottak voltak, a kéthengeresek láthatóan előnyben voltak, főleg Hagáé.”
„A világbajnokság szempontjából ez egy jó eredmény. Meglátjuk mi lesz Hollandiában: egy biztos, mint mindig, most is minden beleadunk majd.”
Annak ellenére, hogy ő volt az egyetlen pilóta, aki Valenciában mindkét verseny után felállhatott a dobogóra, Biaggi mégis két ponttal visszaesett Haslam-hoz képest az összesített pontversenyben, jelenleg 18 pont a különbség a két versenyző között.
Kapcsolódó cikkek:
Superbike / Vermuelen nem versenyez Valenciában Superbike / Andrews helyettesíti Vermeulen-t a valenciai teszten Superbike / Corser a lehetőségeket hangoztatja, és átkozza a problémákat Superbike / Guintoli saját magát kritizálja a portimao-i problémák miatt Superbike / Haslam: Újra győzni akarok! Superbike / Toseland elégedett az eredménnyel Superbike / Camier az első ötben végzett, de nem elégedett az időmérővel Superbike / Crutchlow újra formában „szerencsétlen hibája” után Superbike / Biaggi: az Aprilia még mindig nem elég gyors az egyenesben Superbike / Haslam megerősíti előnyét a dupla dobogós helyezéssel Superbike / Checa top helyezést szerez a Ducatinak Superbike / Checa behozza a Ducatit a harmadik helyre Superbike / Crutchlow: A köröm nem igazán volt meglepetés Suerbike / Toseland csalódott Superbike / Biaggi megszorongatta Haslamot és nyert Portimaoban Superbike / Haslam: Két jó kezdés, két jó befejezés Superbike / Haslam átveszi a kezdeményezést Portugáliában Superbike / Smrz, Biaggi holtversenyben a Q2 első helyén Superbike / Toseland ismét az élen Portimaoban a szabadedzésen Superbike / Vermeulen mégis visszalép Portimaoban Superbike / Vermeulen zöld utat kap Portimaora Superbike / Crutchlow mesés szerepléssel megszerezte első pole pozícióját Superbke / Portimao első napja Haslamé Superbike / Toseland és Crutchlow minden reményét a fejlesztésekbe veti Superbike / Guintoli dobogós helyezésre tör Portimaoban Superbike / Xaus megkésett szezonkezdésre készül Superbike / Checa bizakodó Superbike / BMW konkrét tervei BMW S 1000RR videók Superbike/ Leon Camier az Apriliánál