A szezon előtti teszt második napján mindkét fiú sikeres verseny-szimulációt motorozott.
Ez azt jelenti, hogy 18 kört mentek egyhuzamban a tőlük telhető legnagyobb iramban. Ennek célja, hogy versenyhelyzetben teszteljék a motorokat. Mind Imi, mind Balu Hondája jól muzsikált. Szerencsére a csapatnak sikerült egy keményebb keverékű gumit beszereznie, hiszen a tegnap használt puhább abroncs nem bírta volna a gyűrődést. Balázs legjobbja a szimuláció közben 1.39.0 volt, míg Imié 1.39.5, de utóbbi pilóta CBR-ének elektronikája még hiányos.
Összességében pozitív tesztet zárt a Racing Team Toth. Balázs megszokta a traction control használatát, Imi pedig több újítást is tesztelt. Szerencsére bukás sem volt, így a blokkokon kívül nem vár másra felújítás.
A következő teszt már a tengerentúlon, az ausztáliai Phillip Island versenypályán lesz, ahova február 17-én, immáron felkészülten érkezik a csapat, hogy a 20-21-i teszten rész vehessen.
" Hirtelen csap le. Pusztítása precíz. Hatókörzete behatárolhatatlan. Nincs menekvés előle. Oklahomában az utóbbi ötven év legnagyobb vihara van készülőben, melyben várhatóan több tornádó fog lecsapni Tornado Alleyre. Erre a viharra várt a
" A filmszatíra a személyi kultusz idején játszódik. Pelikán József gátőr munkája végzése közben egy orvhorgászra akad, aki nem más, mint régi harcostársa: Dániel Zoltán, jelenleg miniszter. Véletlenül éppen ő buktatja le a naiv Pelikánt, amikor feke
" 20 éve már, hogy a legendás Zorro, azaz Don Diego de la Vega (Anthony Hopkins) megvívta győztes harcát a spanyol elnyomás ellen Észak-Kaliforniában. A spanyol kormányzó, Don Rafael Montero (Stuart Wilson) azonban, utolsó gaztetteként, börtönbe zára
" Az Atlanti Óceán egy idilli turistaparadicsomán, Amity szigetén a tinédzser Chrissie úgy dönt, úszik egyet a gyönyörű, nyugodt éjszakai tengerben. Barátai inkább a parton folytatják a bulizást. Nem látják, hogy a lányt egy titokzatos, pokoli erő vá