Stresszes napon van túl a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős, ez azonban nem akadályozhatta meg abban, hogy megszerezze a 17. helyet és egyre előrébb tornázza magát az összetettben.
A rendezők az első perui napra
is tartogattak kihívást a mezőny számára - az Opel Dakar Team párosa
extra feladatként azzal a tudattal állt oda a két részből álló, összesen
534 kilométernyi szelektív szakasz rajtjához, hogy tudta, nem számíthat
a Darázsi Zsolt vezette versenykamionra. Ugyanis amint arról
beszámoltunk, az MAN kuplungja tönkrement, a trió ott ragadt a dűnék
között és még a szervizkamionnak is vissza kellett fordulnia, hogy
kimenekítse, hiszen a mezőny elhagyta Chilét és Peruban folytatta a
száguldást. Így azután a csapatnak a Hungarian Dakar Team nyújtott
segítő kezet - elhoztak néhány pótalkatrészt Arequipába és a csapat
egyik szerelőjét, Szabolcsi Palit, hogy legalább ő átnézhesse este az
Opel Antarát, hiszen a mezőnyre további két pokoli szakasz vár a
szóbeszéd szerint. (Jó hír, hogy a kamionok már úton vannak és péntekre
remélhetőleg elérik a következő tábort.)
De nézzük, mi történt a csütörtöki szakaszon! "Vízválasztó
nap volt a mai. Az előzetesen kiadott útvonaltervben nem nagyon volt
dűne, aztán csak előkerültek valahonnan azok az óriási, nagyon puha
homokhegyek. Amikor megláttuk, azonnal megálltam, hogy leengedjük a
kerekeket. Hárman megelőztek, de ők utána ott ástak, amikor mi vígan
elmentünk mellettük" - mondta Szalay, aki még azt is hozzátette, ezek
után beértek egy mély homokos részre, ahol három Buggy ásott. Azokat
szlalomozva kerülte ki a páros, az egyiktől csak néhány centire volt, de
a magyar pilóta tudta, ha elveszi a gázt, akkor jöhet az ásás. Nem jött
- szerencsére. "A második szakasznak volt egy sziklás része,
amelyen sokszor kétesélyes volt, hogy az autó leesik a szakadékba, vagy
fent marad az úton. Laci a vége felé már nem is mondta, hogy balra
menjünk vagy jobbra, hanem csak azt, hogy türelmesen, türelmesen,
türelmesen. Igaz, volt alapunk az óvatosságra, mert a végén csak
ráugrattunk egy köves dombra és eltörtük az egyik rugót. Összességében
azonban elégedett vagyok a nappal, hiszen az volt a cél, hogy
végigmenjünk, és végigmentünk. Persze, nem mondom, hogy nem volt
stresszes…"
" 1. Randy Edelman A Perfect Wedding Day (02:40) 2. Keepsake (01:32) 3. Dreams Come True (02:36) 4. Plans Have Changed (01:47) 5. Streetwalkin (02:01) 6. Turncoat (02:25) 7. Girltalkin (02:07) 8. George In
" Nehéz idők járnak Jerseyben Tony Sopranóra. A gazdasági válság nem tesz jót a családi üzletnek. Felesége, Carmela szeretné magát bebiztosítani anyagilag. Régóta hűséges emberei rossz szemmel néznek újabb döntéseire. Egy rivális nagyfőnök szívesen ú
" Annie, az imádnivaló árva újabb viharos kalandba keveredik, amely bővelkedik az izgalomban és a mókában, no meg a megdorgálni való csirkefogókban. Annie (Ashley Johnson) és barátai, Hannah és Molly elkísérik a mostohapapát, Oliver Warbucksot (
" Gloria (a legjobb színésznői alakításáért Oscar-díjra jelölt Gena Rowlands) csinos táncosnő, egy maffiózó volt szeretője. A bohém élethez szokott lány most azonban kénytelen egy Phil nevű kisfiú életét védelmezni. A fiú apja ugy