Moto 2 / Az amerikai trió Indianapolisban tesztel

Az amerikai versenyzők, Roger Lee Hayden, Jason DiSalvo és Kenny Noyes a hétvégi indianapolisi nagydíjra való előkészületeket a múlt hét végén kezdték meg  

egy teszteléssel.

Hayden tette meg a legtöbb tesztkört a 34-es számú Team Honda/Moriwaki gépen, amellyel joker versenyzőként fog majd versenyezni. Csapatfőnöke a legendás 1993-as 500kcm világbajnok, Kevin Schwantz lesz.

„A pálya igazán jó,” mondta Hayden. „Szeretnénk a top 10-ben végezni. Nem lesz könnyű, sőt nagyon nehéz lesz. A legjobbat kell adnunk, és nekem is a legjobb versenyzésemet kell majd nyújtanom. A motornak is jól kell teljesítenie, ez most a célunk.”


Joker versenyzőtársa, DiSalvo – aki 1999-ben debütált a 125kcm géposztályban két verseny erejéig, majd 2001-ben három alkalommal vett részt a 250kcm kategóriában – ezt a szezont egy 600kcm-es négyütemű motoron kezdte a Supersport Világbajnokságban.

DiSalvo, aki az Indy-ben egy FTR M210-en fog versenyezni, szeretné bebizonyítani, hogy helyesen cselekedett, amikor otthagyta a WSS-t.

„Egyszerűen szeretném bizonyítani, hogy a Supersport Világbajnokságban elért eredményeink jogosak voltak,” mondta DiSalvo. „A motorjaink úgy éreztük, nem olyanok voltak, amilyennek lenniük kellett volna, úgyhogy ebből következően már nem vagyunk a csapat tagjai.”

„Ez egyébként szuper, mert így lehetőségünk van, hogy szórakozzunk egy kicsit és olyan izgalmas dolgokat csináljunk, mint joker versenyzőként részt venni az amerikai nagydíjon. Szeretnék jó szórakozást biztosítani mindenkinek és szeretném az amerikai rajongókat büszkévé tenni és egyszerűen jó eredményt elérni.”

A teljes idejű Moto2Bejelentett új, négyütemű kategóriája a MotoGP világbajnoki sorozatnak, amely 2010-től felváltja a MotoGP250 géposztályát. Ettől a kategóriától azt várják, hogy tekintélyes, de ugyanakkor gazdaságos kisérete legyen a MotoGP első osztályának. A Grand Prix új kategóriájának egyetlen motor- és gumiszállítója lesz. A tervek szerint a kipörgésgátlót és karbonfékeket nélkülöző géposztályban az FIM még a fordulatszámot is ellenőrizni fogja. Minden versenyző egy motort kaphat, maximum két erőforrással, mely minden rivális csapat számára megvásárolható lesz 20.000 euróért a versenyt követő egy órában. versenyző és 2010-es nagydíj újonc, Noyes a Kawasaki 600-zal tesztelt, nem a Jack & Jones by A. Banderas Moto2Bejelentett új, négyütemű kategóriája a MotoGP világbajnoki sorozatnak, amely 2010-től felváltja a MotoGP250 géposztályát. Ettől a kategóriától azt várják, hogy tekintélyes, de ugyanakkor gazdaságos kisérete legyen a MotoGP első osztályának. A Grand Prix új kategóriájának egyetlen motor- és gumiszállítója lesz. A tervek szerint a kipörgésgátlót és karbonfékeket nélkülöző géposztályban az FIM még a fordulatszámot is ellenőrizni fogja. Minden versenyző egy motort kaphat, maximum két erőforrással, mely minden rivális csapat számára megvásárolható lesz 20.000 euróért a versenyt követő egy órában. -es motorjával.

A Moto2Bejelentett új, négyütemű kategóriája a MotoGP világbajnoki sorozatnak, amely 2010-től felváltja a MotoGP250 géposztályát. Ettől a kategóriától azt várják, hogy tekintélyes, de ugyanakkor gazdaságos kisérete legyen a MotoGP első osztályának. A Grand Prix új kategóriájának egyetlen motor- és gumiszállítója lesz. A tervek szerint a kipörgésgátlót és karbonfékeket nélkülöző géposztályban az FIM még a fordulatszámot is ellenőrizni fogja. Minden versenyző egy motort kaphat, maximum két erőforrással, mely minden rivális csapat számára megvásárolható lesz 20.000 euróért a versenyt követő egy órában. szabályai tiltják, hogy a teljes idejű versenyzők a nagydíjon használt motorjaikkal teszteljenek olyan pályán, amely része a versenynaptárnak, és amelyen még a későbbiekben lesz megtartva a verseny.

„Ez a legjobb dolog,” mondta Noyes. „Amikor még földúton versenyeztem, sokszor jöttem el ide a Brickyardra a múzeumba, és most itt versenyzem a Világbajnokságban, az Egyesült Államokat képviselve, ez egy nagyszerű érzés.”

„A pálya papíron sokkal egyszerűbbnek látszik, mint amikor aztán kimegyünk. Vannak kanyarok, ahol nagyon fontos, hogy már a következő szakaszra készüljünk.”

„Nagyon jó, hogy eljöhettünk és kimehettünk a pályára, úgyhogy pénteken nem leszünk akkora hátrányban, mint már annyi másik pályán. Nagyszerű lehetőség volt.”



Kapcsolódó cikkek:

MotoGP / A Yamaha késleltetheti Valentino Rossi debütálását a Ducatinál   MotoGP / Masao Furusawa, Rossi, Ducati és a nyugdíj   MotoGP / A Ducati megerősítette, hogy Valentino Rossi hozzájuk szerződik   MotoGP 125 / A Moto 3 veszi át a 125kcm géposztály helyét   MotoGP 125 / Terol tarolt Brnoban   MotoGP / Lorenzo hetedik győzelmét aratta Brnoban   Moto 2 / Elias uralkodóvá lépett elő a brnoi győzelemmel   Moto 2 / TALMÁCSI HATODIK LETT BRNOBAN   MotoGP / Pedrosáé a pole – Lorenzo és Rossi buktak   Moto 2 / Tomizawa ismét a topon van Brnoban, ahol megszerezte a pole pozíciót