|
A délelőtti második szabadedzésen Talmácsi Gábor és csapata azt a cél tűzte ki, hogy a magyar motoros kevesebb boxkiállás mellett hosszabb periódusokat töltsön a pályán és próbáljon közel azonos köridőket futni. Ezt meg is valósították és több értékes információt gyűjtöttek a motor beállításával kapcsolatban, mindemellett a köridőből is sikerült faragni.
Már az időmérő előtt nagyon elszánt arcokat lehetett látni a boxokban, de ezen igazából nem is lehetett csodálkozni, hiszen azon tréninghez érkezett a san marinoi hétvége, amely a rajtsorrendről döntött. 41 fős mezőny esetén pedig ki nem akar minél előrébbről indulni?
Talmácsi remekül kezdte a kvalifikációt, melyen folyamatosan hozta a stabil köridőket. Végül 20 kört teljesített és leggyorsabb köridejét a 19-ben produkálta, ami a 10. helyet jelentette számára. Az időmérőt Toni Elias nyerte – aki korábban a szabályokat megszegve ezen a pályán tesztelt – mögötte
, Julian Simon és Jules Cluzel indulhat még az első sorból.
Talmácsi Gábor nyilatkozata:
Elégedett vagyok abból a szempontból, hogy végre eddig ez egy olyan hétvége, amikor edzésről edzésre sikerült javítani, gyorsulni. Sokmindenre rájöttünk, sok hasznos információt szereztünk, melyek nagyon fontosak lehetnek számunkra a következő futamokon is. Holnap mindenképpen egy nagy csatát várok, melyből szeretném én is kivenni a részemet és lehetőleg minél előbb, a mezőny elején.
San Marino, Misano – időmérő edzés
1. Toni Elias 1.38.991
2.
1.39.035
3. Julian Simon 1.39.280
4. Jules Cluzel 1.39.413
10. Talmácsi Gábor 1.39.857
Faster Management
Kapcsolódó cikkek:
Láss jól: A szemészeti szűrővizsgálat fontossága Moto 2 / de Angelis tökéletes visszatérése Misanoban MotoGP / Honda egy-kettő a misanoi szabadedzésen MotoGP / Mindkét JiR versenyző nagyon gyors, de Angelis az ideiglenes pole pozícióban Moto 2 / MISANO ELSŐ NAP – TALMÁCSI 10. MotoGP / Lorenzo a Misano dobogóra koncentrál Moto 2 / Alex de Angelis visszatér a számára hazai fordulón MotoGP / Rossi nem 100 százalékos de reméli, hogy így is a rajongók kedvére tud majd tenni
 
|