A versenyzők ilyenkor már nehezen alszanak, csak a nagydíj jár a fejükben. A katari Losail Circuiton minden adott volt ahhoz, hogy nagy csatákat láthassanak a helyszínen nem túl nagyszámban jelenlévő szurkolók, de a tévé képernyők előtt milliók szorítottak kedvencükért. A rendezők elégedettek voltak, ugyanis a pályán lévő egyetlen(!) lelátó nagyjából megtelt estére.
A bemelegítő edzésre Talmácsi Gábor motorján további változtatásokat végeztek el a mérnökök. A gép fordulékonyabb lett, a váltó-áttételezés is javult, de továbbra is voltak olyan problémák, amelyek gátolták a magyar versenyzőt abban, hogy kimotorozza a maximumot versenygépéből.
Helyi idő szerint este negyed tízkor elrajtolt az új kategória a MotoGP versenysorozatban, ahol, mint az már köztudott 600 köbcentis motorokkal csatáznak a versenyzők. Talmácsi Gábornak a rajtrácson még egy csizma csere is belefért az idejébe, majd jöhetett a húsz körös verseny. Talma szokásához hűen remekül rajtolt, a tizennegyedik helyről a hetedikre lépett elő. A „nagyágyúk” közül De Angelis, Simon és Bradl is az első körben búcsúzott a versenytől. Talmácsi tizenhárom körön át a hatodik helyen motorozott, de kétkerekűje folyamatosan lassult. Majd megérkezett a mögötte lévő hármas, Luthi, Pasini és Corsi, akik simán megelőzték. Öt körrel a vége előtt Talma a kilencedik helyen állt. A versenyt is ezen a helyen fejezte be. A nagydíj utolsó harmadára teljesen elhasználódtak a gumijai, mely a legfőbb oka volt annak, hogy a futam hajrájában már nem tudott komoly küzdelmeket folytatni az előtte haladókkal. A Fimmco Speed Up Team másik versenyzője Iannone tizenkilencedikként ért célba.
9. TALMÁCSI GÁBOR
"Bemutatkozásnak az új kategóriában úgy érzem, hogy jó ez a kilencedik hely. Jó volt a rajtom, és tudtam a tempót tartani az élmezőnnyel. Tizenegy kör után éreztem, hogy nagyon csúszkál a motor hátulja, mert a gumi teljesen elfogyott. Nem tudtam már a verseny eleji tempómat tartani és hárman megelőztek. Pontokat szereztem, ez most fontos, a következő versenyen Japánban még jobbak leszünk."
2010. 04. 11, Katar, Losail Circuit, Katari Nagydíj
1. Shoya TOMIZAWA
2. Alex DEBON
3. Jules CLUZEL
4. Toni ELIAS
5. Roberto ROLFO
9. TALMÁCSI GÁBOR
19. Andrea IANNONE
Faster Management
Kapcsolódó cikkek:
Moto 2 / TALMÁCSI A TIZENNEGYEDIK HELYRŐL INDUL MotoGP125 / Marquez-é a pole Katarban Moto 2 / A sérült Elías szerezte meg az új korszakot fémjelző sorozat első pole pozícióját MotoGP / Stoner állva hagyta a riválisokat és megszerezte a pole-t Katarban MotoGP / Capirossi elemében van, Bautista bukott Moto 2 / Pasini tizennyolcadikként rajtolhat MotoGP / Capirossi-t díjazták élete 300-dik nagydíja alkalmából MotoGP125 / A BANCAJA ASPAR CSAPAT NEKIVÁG A 2010-ES ÉVI KIHÍVÁSOKNAK LOSAILBAN MotoGP / Bautista lenyűgözően teljesített az első edzésszakon Katarban Moto 2 / JULIÁN SIMÓN STÍLUSOSAN KEZDTE MEG A MOTO2 KORSZAKOT QATARBAN MotoGP125 / Smith reflektorfényben vág majd neki a nagy megmérettetésnek A világ legnagyobb szélcsatornájában fotózták a leggyorsabb szupermodellt Moto 2 / A JiR Moto 2 megkezdi 2010-es kalandját Moto 2 / MEGKEZDŐDÖTT A VILÁGBAJNOKI SZEZON Új korszak hajnala: Losail-ban megkezdődik a Moto 2 MotoGP / Simoncelli célja a lehető legjobb eredmény elérése Moto 2 / Antonio Banderas lerántja a leplet belépéséről a Világbajnokság világába MotoGP / Capirossi karrierje következő mérföldövéhez érkezik MotoGP / Lorenzo: Még nem érzem magam tökéletesnek MotoGP / Rossi jó formában van a kezdésre Pannónia 2010 – A legenda újraéled Moto 2 / West: Már nagyon vártam a Moto 2-t MotoGP / Aoyama szidja a tesztelési szabályokat, amik büntetik az újoncokat