Ma a Holland Nagydíjat bonyolították, ami a szezon egyetlen szombati versenye. Assenban a körülmények változatlanul tökéletesek voltak, igazi napsütéses motoros időben dőlt el kihez vándorolnak a világbajnoki pontok és a trófeák. Rengeteg holland motoros szállt nyeregbe, hogy megnézze, miként teljesítenek a világ legjobbjai.
Talmácsi Gábor a bemelegítő edzésen kipróbálta az újjáépített motorját, amivel a szerelőknek rengeteg dolga volt, nagyon sok alkatrészt kellett cserélni a tegnapi 240 km/h-ás esést követően. A magyar versenyző kipihenten várta a warmupot. Kicsit érezte itt-ott a tegnapi kicsúszást, de ezek nem hátráltatatták igazán. A motor és a versenyző is megfelelően produkált reggel, egyikőjükön sem volt érezhető, hogy tegnap csak hat kört mentek együtt az időmérőn.
Talmácsi Gábor tegnap a huszonharmadik helyre kvalifikálta magát, azonban tegnap Alex Debon megsérülést, így ő ma nem tudott rajthoz állni, minek következtében a mögötte indulók egy hellyel előrébb kerültek a rajtrácson. A magyar motoros szépen jött fel az első körökben, az ötödikben már a tizenötödik helyen volt, majd egy bolyba került, ahol nagy csata kezdődött a többiekkel. A hajráig fej-fej melletti folyt a küzdelem és a kockás zászló a tizenharmadik helyen intette le Talmácsit. A nagydíjat a Fimmco Speed Up versenyzője, Andrea Iannone nyerte. Talmácsi Gábor továbbra is tízedik helyen áll a világbajnoki összetettben.
13. TALMÁCSI GÁBOR
- Nagyon nehéz hétvégén vagyunk túl, a szerelőim remek munkával építették újra a motort a tegnapi esés után. A verseny elején sikerült felzárkóznom, utána harcban voltam több riválissal is, és végül három pontot gyűjtöttem. Gratulálok a csapattársamnak a győzelemhez.
2010. június 26., Holland Nagydíj, Assen
1. Andrea IANNONE
2. Toni ELIAS
3. Thomas LUTHI
4. Ratthapark WILAIROT
5. Shoya TOMIZAWA
13. TALMÁCSI GÁBOR
Faster Management
Kapcsolódó cikkek:
Moto 2 / A kategória első dupla pole-ját szerezte meg Iannone Assenben MotoGP / Lorenzo kisebb oda-visszázás után megszerezte a polet Assenben Team Toth - Misano, 1.nap MotoGP 125 / Terol kezdett legerősebben Assenben Moto 2 / Iannone messze Elias előtt Assenben MotoGP / Lorenzo volt a legjobb Assenben TALMÁCSI: „AZÉRT IS MEGCSINÁLOM HOLNAP!” MotoGP 125 /Marquezé lett a pole Assenben Moto 2 / Az első napon kilencedik Talmácsi Assenben KTM, avagy a Kétkedés, a Tibi és a Militec-1 Segítesz?...mert mi igen!