a versenyben, amelyet egy hatalmas baleset árnyékolt be, amelynek résztvevői Shoya Tomizawa,
és Alex de Angelis voltak.
A világbajnokságban a negyedik helyen álló Tomizawának, aki a leges legelső
futamot megnyerte Katarban, kipörgött a hátsó kereke miután szélesen futott a kanyarban, amely a hátsó egyenesre fordít rá. A japánba ez után Redding is és de Angelis is belerohant, mivel annyira közel voltak mögötte, hogy nem volt idejük reagálni.
Motorok és testek feküdtek mindenfelé a több, mint 130 mérföld per órás sebességnél bekövetkezett baleset után, amelyet követően de Angelis – aki a JiR csapat színeiben most tért vissza a
-be – hihetetlen szerencsével képes volt lábon visszatérni a boxba, míg Reddinget és a láthatóan eszméletlen Tomizawát az orvosi szolgálat gyorsan hordágyra tette és elszállította.
A versenyt nem állították le.
Tomizawát a pálya orvosi központjából a helyi kórházba szállították, ahova nem sokkal később Redding is követte.
Elias, ezen közben a harmadik volt az első kör végén, és a 26 körös verseny hatodik körében átvette a vezetést.
Miután a Tomizawa baleset szétzilálta az élbolyt, Elias és a Gresini Moriwakija biztonságos, jó pár másodperces, előnyre tettek szert az Aspar Suteres Julian Simonnal szemben, akit múlt vasárnap Indianapolisban Elias szintén legyőzött.
Simone Corsi úgy tűnt, hogy jó úton halad afelé, hogy idén harmadik dobogós helyezését szerezze meg a JiR csapatnak, az ő és a csapat hazai futamán, de aztán a tempója tetemesen visszaesett a verseny utolsó szakaszában és Thomas Luthi megelőzte őt, aki a top tízen kívülről érkezett, hogy a katalán futam óta első dobogós helyezését szerezze meg.
Andrea Iannone, aki a futam előtt a második helyen állt a világbajnoki pontversenyben, büntetést kapott mivel kiugrott a rajtnál, miközben vezette a versenyt a második körben – aztán a büntető körében műszaki okok miatt bent is maradt a boxban, aztán a mezőny végéről a 15-dik helyig tudta magát felküzdeni.
Ennek következtében Simon most már a második a világbajnokságban Elias mögött. Luthi a harmadik és Iannone visszaesett a negyedik helyre.
A korábbi JiR-es versenyző, Mattia Pasini a nyolcadik helyről esett ki a kilencedik körben, most, amikor az Italtrans Suter csapat színeiben ő is visszatért a
-be.
A verseny végeredménye - Misano:
1. Elias (Moriwaki) 26 laps
2. Simon (Suter) +1.969s
3. Luthi (Moriwaki) +11.917s
4. Corsi (Motobi) +15.409s
5. Bradl (Suter) +16.219s
6. Cluzel (Suter) +16.676s
7. Talmacsi (Speed Up) +16.852s
8. Aegerter (Suter) +18.330s
9. Corti (Suter) +20.650s
10. Rolfo (Suter) +29.678s
Redding (Suter) DNF
Kapcsolódó cikkek:
MotoGP125 / Marquez szerezte meg az esedékes Misano győzelmet Láss jól: A szemészeti szűrővizsgálat fontossága Moto 2 / TALMÁCSI HOLNAP A 3.SORBÓL RAJTOL MotoGP 125 / Terol az élen kezd Misanoban MotoGP / Pedrosáé a Misano pole MotoGP125 / Smith elhalászta a pole-t Marqueztől Misanoban Superbike / Biaggi elvette Checától a polet Nürnburgringen Moto 2 / de Angelis tökéletes visszatérése Misanoban MotoGP / Honda egy-kettő a misanoi szabadedzésen Moto 2 / Elias a pole pozícióban Misanoban MotoGP / Mindkét JiR versenyző nagyon gyors, de Angelis az ideiglenes pole pozícióban Moto 2 / MISANO ELSŐ NAP – TALMÁCSI 10. MotoGP / Lorenzo a Misano dobogóra koncentrál MotoGP / Rossi nem 100 százalékos de reméli, hogy így is a rajongók kedvére tud majd tenni Moto 2 / Alex de Angelis visszatér a számára hazai fordulón