Május elseje a MotoGP-ben munkanap, így az ünnepen is gőzerővel dolgoztak a csapatok. Délelőtt újabb szabadedzésen próbálgathatták a beállításokat a versenyzők, Talmácsi Gábor is tesztelt néhány újítást a tréning során. A magyar versenyző a tizennegyedik helyen zárta a gyakorlást, melyen a futómű beállításait változtatták a legtöbbet a mérnökök. Talma két edzés között is azon agyalt, hogy hol lehetnek még „elveszett” tizedek a pályán.
Az időmérőn már a holnapi rajthelyezésekért csatáztak a versenyzők. A kvalifikáció elején a keményebb gumival próbálkozott Talmácsi Gábor, ami nem hozta a várt időeredményt. A puhább összetételűvel jobban teljesített a Fimmco Speed Up magyarja, ideje a szűk élmezőnyhöz tartozott. Az edzés végén negyvenkét versenyző harcolt egymással és az idővel, Talmát többször feltartották, és csak kevesen tudtak ekkor már javítani. Talmácsi a hetedik idővel fejezte be az időmérőt, a hihetetlenül szoros mezőnyben, ahol húszan vannak egy másodpercen belül. A csapat olasz versenyzője, Andrea Iannone a huszonkilencedik helyről indul holnap.
7. TALMÁCSI GÁBOR 1’44.661
"Az időeredményem javult tegnaphoz képest, ez örömteli, de szerettem volna előrébb végezni. Egy jó rajttal ott lehet lenni az élbollyal, ami akár tízfős is lehet. Nagyon egyben van a mezőny, nehéz verseny lesz holnap. Fontos lesz a versenyritmus, és a megfelelő gumiválasztás."
2010. 05. 01. Bwin Spanyol Nagydíj, Jerez, Spanyolország, időmérő edzés
1. Shoya TOMIZAWA 1'44.372
2. Julian SIMON 1'44.374
3. Toni ELIAS 1'44.424
4. Yuki TAKAHASHI 1'44.463
5. Thomas LUTHI 1'44.573
7. TALMÁCSI GÁBOR 1'44.661
29. Andrea IANNONE 1'45.704
Faster Management
Kapcsolódó cikkek:
MotoGP / Bautista készen áll a hazai debütálásra MotoGP /A Gran Premio bwin de España a következő MotoGP helyszín Moto 2 / Talmácsi második idővel kezdett Jerezben Kovács Niki újabb női pályacsúcsot futott A Moto 2 Jerezbe érkezett MotoGP / Barbera készen áll a hazai debütálásra a Ducati Desmosedicivel IDM Lausitz / Rizmayer második lett Láss jól : Hogyan ismerhető fel a szürkehályog (kataracta)? Talma és Stefano is indul egy tereprali országos futamon Talma : Elmarad a MotoGP Japán nagydíja Moto 2 / A MAPFRE ASPAR csapatnak nem volt szerencséje Losail-ban Moto 2 / TALMÁCSI A TIZENNEGYEDIK HELYRŐL INDUL Moto 2 / A sérült Elías szerezte meg az új korszakot fémjelző sorozat első pole pozícióját Moto 2 / TALMÁCSI ELSŐRE KILENCEDIK LETT Moto 2 / JULIÁN SIMÓN STÍLUSOSAN KEZDTE MEG A MOTO2 KORSZAKOT QATARBAN