Talmácsi Gábor megtette első köreit az idei versenymotorjával, a SpeedUp csapat hatszáz köbcentis Moto 2-es gépével.
Az olasz csapatot Talmácsi mellett az olasz Andrea Iannone alkotja, a fiatal versenyző eddig a 125-ös kategóriában szerepelt. Talma már nagyon várta a bemutatkozást, és erre nem is lehetett volna jobb helyszín, mint a valenciai pálya, ahol 2007-ben világbajnoki címet szerzett. A motoron minden alkatrész azonos azzal, amivel a szezonnyitó katari nagydíjon rajthoz áll majd Talmácsi Gábor. Még a régóta várt erőforrás is megérkezett, amit most először próbálhattak a Moto 2-es versenyzők. Mivel a motorblokkokat sorsolják, így Talma a 0024-es számút kapta erre a tesztre. A csapat nagy figyelmet fordított arra, hogy teljesen Gáborra alakítsa a motort, mivel az ilyen jellegű állítgatásokkal már többször meggyűlt a magyar versenyző baja. A mai nap első fele ráment a testreszabásra, így Talma délután ment a pályára. Gábor tizenkét körön át próbálgatta a gépet, miközben azokra a beállításokra koncentrált, amelyeket mérnökei kértek tőle. Végül a huszonhatodik helyen zárt, legjobb körében 1’40.134 ment. Az élen Simon, Elias, Corti volt a sorrend az első teszt napon. A SpeedUp csapat másik versenyzője Andrea Iannone a harmincharmadik időt motorozta, a pályán töltött tizennégy köre alatt.
Holnap és holnapután még a spanyolországi Valenciában dübörögnek a motorok.
" Kicsik és nagyok szívükbe zárták őt, izgultak érte és remélték, hogy még újra találkozhatnak vele. Most itt van, visszatért a mesés Kelet legkalandvágyóbb fia, Dzsinni ura, Aladdin! Agrabah népe hét országra szóló lakodalomra készül. Aladdin és J
" Egy falusias kisváros, Oregon szolgál színteréül ennek a lenyűgöző mesének, mely férfiakról és nőkről szól, olyanokról, akiket megérint a szerelem elkerülhetetlen varázsa. Kezdve Bradley-vel, a reménytelen romantikussal, aki mindig rossz helyen ker
Devil May Cry HD Collection termékajánló
Az előző generáció legnagyobb fenegyereke most végre tiszteletét teszi a Playstation 3 konzolon, hogy megmutassa, milyen is az igazi démonvadászat, vagy éppen a démon irtás mestersége. Itt van Dante, a kala
Assassins Creed 1-2 Double Pack PS3
Az Assassins Creed játékról:
Időszámításunk után 1191-ben járunk. A harmadik Keresztes Hadjárat kettészakítja a Szentföldet. Altair szerepében kell megállítnunk az ellenségeskedést azzal, hogy mindkét ol