hogy sorozatban az ötödik pole pozícióját szerezze meg, Brnoban, a Cseh Nagydíjon a drámaian alakuló időmérő edzésen.
Lorenzo és Fiat Yamahás csapattársa, Valentino Rossi, mindketten lábon fejezték be az időmérőt, miután külön-külön nagyot buktak az edzésszak vége felé.
Először Lorenzo esett el, kicsúszva a pályáról a gyári M1-essel, amely ez után végigbukdácsolt a sóderágyon és a gumifal tetején állt meg.
A spanyol versenyző nem sérült meg, és gyorsan a motorjához rohant, hogy leállítsa a motort, így megakadályozva, hogy a motorblokk esetleg megrongálódjon.
Rossi balesete kevésbé volt látványos, az olasz egyszerűen elvesztette az uralmat a motor orra felett és kicsúszott az utolsó sikánban.
A címvédő hétszeres MotoGP világbajnok, aki júniusban eltörte a lábát, láthatóan dühös volt a hiba miatt, amelynek következtében, az ötödik helyről vághat csak neki a vasárnapi futamnak.
Eközben, Ben Spies, aki a hírek szerint 2011-ben átveszi Rossi helyét, vezette a Yamaha kihívást az edzésszak második felének nagy részében, először is 17 perccel a vége előtt átvette a vezetést, majd amikor már csak öt perc volt hátra, ismét az élre tolta a Monster Yamaha Tech 3-at.
A MotoGP újoncot, aki tavaly megnyerte a Superbike világbajnokság egyik brnoi versenyét, Pedrosa az utolsó perben fosztotta meg a pole pozíciótól, a Repsol Honda versenyzőjének ez idén a harmadik pole pozíciója, és előnye 0,338 másodperc volt Spiessel szemben.
A második rajtkocka, még mindig eddigi legjobb időmérős teljesítménye Spiesnek, és először indulhat az első sorból, míg Lorenzo – aki tavaly ezen a pályán a Rossival vívott csata hevében bukott – mellőle indul majd a harmadik rajtkockából.
Pedrosa és Lorenzo az időmérő 20-dik percében csaknem összeütközött, amikor Lorenzo kívülről körül akarta motorozni a 26-os rajtszámú versenyzőt.
A második sor elejéről a Ducatis Casey Stoner indul majd, akinek az időmérő legkevésbé sem sikerült egyszerűre, mivel a Desmosedicije kissé akadozott és döcögött a kanyarok kijáratánál.
A hatodik rajtkocka Pedrosa Repsol Hondás csapattársáé, Andrea Doviziosoé lett, míg Spies csapattársa, Colin Edwards indul majd a hetedikből és a szintén amerikai Nicky Hayden a nyolcadikból. Hayden 15 perccel az időmérő vége előtt elesett és ekkor a keze a motorja és az aszfalt közé csípődött és meg is sérült.
Az Aspar Ducatis újonc,
szintén bukott, miközben, ismét kihasználva a gyorsabb versenyzők húzását, a kilencedik hely megszerzéséért küzdött. Loris Capirossi, aki egyedül képviselte a Suzukit, a tízedik helyre kvalifikálta magát, a Honda LCR versenyzője, Randy de Puniet, aki alig egy hónappal a lábtörése után tért most vissza a pályára, pedig a tizenegyedik rajtkockát szerezte meg.
A pénteki szabadedzésen történtekhez hasonlóan, az újonc
bukott a San Carlo Honda Gresinivel, az időmérő edzés hatodik percében, és később a tizenkettedik helyre kvalifikálta magát.
Mika Kallio (Pramac Ducati),
(Honda Gresini), Alex de Angelis (Interwetten Honda) és Aleix Espargaro (Pramac Ducati) ebben a sorrendben egészítik ki a 16 fős mezőnyt.
A Rizla Suzuki versenyzője, Alvaro Bautista miután a szombat délelőtti szabadedzésen hátsérülést szenvedett, ki kellett, hogy hagyja az időmérőt. A spanyol versenyzőt vasárnap még alapos orvosi vizsgálatnak vetik alá, hogy eldöntsék rajthoz állhat-e.
Időmérő végeredménye:
1. Pedrosa
2. Spies
3. Lorenzo
4. Stoner
5. Rossi
6. Dovizioso
7. Edwards
8. Hayden
9. Barbera
10. Capirossi
11. de Puniet
12. Simoncelli
13. Kallio
14. Melandri
15. de Angelis
16. Espargaro
Kapcsolódó cikkek:
MotoGP 125 / Smith Brnoban megszerezte idei első pole pozícióját MotoGP125 / Marquez kificamította a vállát, de megpróbál versenyezni Moto 2 / TALMÁCSI MÁR VERSENYLÁZBAN ÉG MotoGP / de Puniet az orvosokat meglepve azt tervezi, hogy már Brnoban visszatér a versenypályára Moto 2 / Interjú Simone Corsival