és eltörte a jobb sípcsontját.
Az olasz versenyzőt most műtik, és a műtét után fogunk majd többet tudni a lehetséges felépülési időt illetően, de nagy valószínűséggel a 2010-es világbajnoki esélyei elúsztak.
A Fiat Yamahás csapattárs, Jorge Lorenzo már most kilenc ponttal vezet Rossi előtt, miután a két előző futamot megnyerte és a 2010-es MotoGP világbajnoki címet most már neki kell megvédenie a harmadik helyen,28 ponttal lemaradva, álló Andrea Doviziosoval szemben.
Lorenzo és spanyol honfitársa, Dani Pedrosa uralta az első két helyet az időmérő folyamán, aminek a végeredményeként a Repsol Honda versenyzője, Pedrosa idei második pole pozícióját szerezte meg, 0,177 másodperccel Lorenzo előtt, a legutolsó pillanatban.
Pedrosa mellett az első sorban tehát ott lesz még Lorenzo és a 2009-es mugelloi győztes, Casey Stoner, de az ausztrál ideje már 0,6 másodperccel maradt el a pole időtől és messze sem magabiztosan vág neki a vasárnapi versenynek.
Stoner csapattársa, Nicky Hayden egy rövid időre beférkőzött Lorenzo és Pedrosa közé az utolsó öt percben, de az amerikai végül visszaesett a második sorba, és a negyedik rajtkockából indulhat – ugyanabból a helyezésből, ahol az idei három versenyt befejezte.
Az amerikaihoz a második sorban csatlakozik még Colin Edwards (Monster Yamaha Tech 3), és Randy de Puniet a Honda LCR színeiben a hatodik helyen.
Edwards csapattársa, Ben Spies a legjobb újoncként a hetedik helyről vághat neki a versenynek, és egyben ő az első versenyző, aki több mint egy másodpercre van Pedrosától, a jelenleg legjobb olasz versenyző, Dovizioso viszont bizonyosan csalódott a nyolcadik rajtkockával a hazai nézők előtt.
Ezzel szemben a kilencedik rajtkocka kifejezetten jó eredmény Aleix Espargarotól (Pramac), míg a másik újonc, Hiroshi Aoyama zárja az első tízet, miután az utolsó 15 perc kezdetén az előkelő ötödik helyen állt.
A korábbi 250kcm bajnoki cím esélyese,
az első hazai MotoGP versenyét a tizenegyedik helyről kezdi majd meg, honfitársa Loris Capirossi (Rizla Suzuki) előtt.
Hector Barberea (Aspar Ducati),
(Gresini Honda), Mika Kallio (Pramac) és Alvaro Bautista (Suzuki) egészíti ki a 16 fősre redukálódott rajtrácsot.
Időmérő eredmények:
1. Pedrosa
2. Lorenzo
3. Stoner
4. Hayden
5. Edwards
6. de Puniet
7. Spies
8. Dovizioso
9. Espargaro
10. Aoyama
11. Simoncelli
12. Capirossi
13. Barbera
14. Melandri
15. Kallio
16. Bautista
Kapcsolódó cikkek:
Moto 2 / HETEDIK RAJTKOCKÁBÓL INDUL TALMÁCSI AZ OLASZ NAGYDÍJON MotoGP / Rossi megsérült a mugelloi bukásban, az olasz Nagydíjon nem áll rajthoz Moto 2 / Iannone meglepetésre megszerzi a pole-t a hazai pályán MotoGP / 125: Cortese-é a pole Mugelloban MotoGP / Rossi jelzi, hogy hazai pályán van MotoGP / A korai bukás megnehezítette Stoner villatesztjét MotoGP / Olasz Nagydíj, Mugello: Szabadedzés MotoGP / Lorenzo célra tart Moto 2 / PÉNTEKEN TIZEDIK HELYEN TALMÁCSI Moto 2 / Mugello Olasz Nagydíj: előzetes