Az ünneplés ezúttal azonban elmaradt, amikor közvetlen a MotoGP futam után megérkezett a hír, hogy Shoya Tomizawa a
futamban történt súlyos balesetben életét vesztette.
A dobogós zászlókat félárbócra húzták fel, nem volt pezsgő locsolás sem a fiatal japán versenyző iránti tiszteletből, aki idén megnyerte a történelem első 600kcm nagydíj futamát Katarban.
Pedrosa a pole pozíciót azonnal az első kanyarban vezetésre váltotta és a harmadik körben már egy másodperc volt az előnye.
A világbajnokságban vezető Jorge Lorenzo az elején a második helyről a harmadik helyre esett vissza, de aztán visszaelőzte a Ducatis Casey Stonert a nyitókörben és a verseny hátralevő részében ebben a pozícióban is maradt.
Pedrosa előnye Lorenzoval szemben öt másodpercre növekedett a verseny középső szakaszában, mielőtt visszafogta volna a motort és végül 1,9 másodperccel haladt át előbb a célvonalon, mint Lorenzo.
Lorenzo előnye a világbajnoki pontversenyben most 68-ról 63 pontra csökkent, még hat forduló van hátra a szezonból.
A verseny után Pedrosa mély szomorúságáról beszélt Tomizawa elvesztése miatt, akinek a halála alig egy héttel az után jött, hogy Peter Lenz Indianapolisban az egyik támogató futamban szintén életét vesztette.
A harmadik helyért vívott harc kiélezettebb volt, mint az élen folyó küzdelem, mivel a helyi legendát, Valentino Rossit – aki a tizenegyedik körben megelőzte Stonert – tíz körrel a vége előtt honfitársa Andrea Dovizioso keményen támadni kezdte.
Pedrosa csapattársa rátapadt a #46-os rajtszámmal versenyző Rossira egészen az utolsó előtti körig, amikor aztán ezt megunva Rossi kissé elhúzott és sikerült egy másodpercnyi előnyt kimotoroznia a Honda versenyzőjével szemben – amely elég volt ahhoz, hogy az ne tudjon megkísérelni egy végső előzést az utolsó körben.
Stoner tempója a verseny második felében látványosan visszaesett és a Ducatis versenyző Dovizoso mögött 12 másodperccel ért át a célvonalon, de még így is majdnem tíz másodperccel a legjobb nem gyári versenyző Ben Spies előtt.
A texasi versenyző, aki múlt hétvégén Indianapolisban második volt, csak a tízedik volt az első kör végén, de szépen átfűzte magát a mezőnyön és a végén elvette a hatodik helyet Monster Yamaha Tech3-as csapattársától, Colin Edwardstól éppen a félidő előtt.
Alvaro Bautista a 16-dik helyről küzdötte előre magát a nyolcadik helyre, és három másodperccel Edwards mögött ért célba, aztán
a verseny végső szakaszában megfosztotta
t a kilencedik helytől.
Barbera előzésekor Randy de Punietnak ki kellett szélesítenie a pályát, és így csak a 13-dik helyen végzett, csak Melandri San Carlo Honda Gresinis csapattársa,
t tudva maga mögé utasítani, akinek egy kis atrocitásban volt része, miközben a hatodik helyen motorozott és végül utolsóként fejezte be a versenyt.
Loris Capirossi 200-dik királykategóriás futama az első sikánban ért véget, amikor Nicky Hayden nekiment és ezzel mindkettejüket kiütötte.
A dühös Capirossi ott helyben befejezte a versenyt, míg Hayden (akit Alex de Angelis múlt évben ugyanitt ütött ki) visszatért a pályára, a helyreállítási munkálatok után, de aztán ő is feladta a versenyt.
A 13-dik forduló az új aragóniai pályán lesz Spanyolországban, szeptember 19-én.
San Marino Grand Prix:
1. Pedrosa
2. Lorenzo
3. Rossi
4. Dovizioso
5. Stoner
6. Spies
7. Edwards
8. Bautista
9. Barbera
10. Melandri
11. Espargaro
12. Aoyama
13. de Puniet
14. Simoncelli
Kapcsolódó cikkek:
Moto 2 / Hatalmas baleset árnyékolta be Elias győzelmét Misanoban
Shoya Tomizawa belehalt sérüléseibe.
MotoGP125 / Marquez szerezte meg az esedékes Misano győzelmet Moto 2 / TALMÁCSI 9 PONTOT SZERZETT Láss jól: A szemészeti szűrővizsgálat fontossága Moto 2 / TALMÁCSI HOLNAP A 3.SORBÓL RAJTOL MotoGP 125 / Terol az élen kezd Misanoban MotoGP / Pedrosáé a Misano pole MotoGP125 / Smith elhalászta a pole-t Marqueztől Misanoban Superbike / Biaggi elvette Checától a polet Nürnburgringen Moto 2 / de Angelis tökéletes visszatérése Misanoban MotoGP / Honda egy-kettő a misanoi szabadedzésen Moto 2 / Elias a pole pozícióban Misanoban MotoGP / Mindkét JiR versenyző nagyon gyors, de Angelis az ideiglenes pole pozícióban Moto 2 / MISANO ELSŐ NAP – TALMÁCSI 10. MotoGP / Lorenzo a Misano dobogóra koncentrál MotoGP / Rossi nem 100 százalékos de reméli, hogy így is a rajongók kedvére tud majd tenni Moto 2 / Alex de Angelis visszatér a számára hazai fordulón Akciós bukósisakok