az Olasz Nagydíjon, Mugelloban.
Rossinak ki kell hagynia a következő jó pár versenyt, ez azt jelenti, hogy Pedrosának most a legjobb esélye nyílik, hogy a MotoGP bajnoki címéért harcoljon.
Pedrosának először is le kell küzdenie a 30 pontos különbséget, ami spanyol honfitársával, Jorge Lorenzoval szemben fennáll. A világbajnoki cím elvesztése Rossival szemben az egy dolog, de a címet elveszteni a jelenlegi fő riválisával, Lorenzoval szemben, aki két évvel Pedrosa után csatlakozott a MotoGP-hez, az egy teljesen más dolog.
Ebből kifolyólag Pedrosa nem szenved motiválatlanságban, hogy ő, és ne Lorenzo legyen, aki Alex Criville 1999-es győzelme óta, az első spanyol, aki a király kategóriában világbajnokságot nyer.
Pedrosa a szezon negyedik fordulóját a pontversenyben a negyedik helyen állva kezdi majd meg, két ponttal lemaradva Repsol Hondás csapattársa Andrea Dovizioso mögött és 21 ponttal Rossi mögött.
„Nagyszerű dolog a pole pozícióból indulni, nagyon keményen dolgoztunk a szabadedzésen és a kvalifikációban, hogy a tegnapi problémákat kiküszöböljük,” kezdte Pedrosa, akinek az egyetlen dobogós helyezése idén, egy második hely Lorenzo mögött Jerezben.
„A legfontosabb, hogy az első sorból indulhatok, és folyamatosan összpontosítanunk kell, mert a cél, hogy megnyerjük a versenyt – muszáj megcsinálnunk vasárnap!”
„Nagyon keményen dolgoztunk egészen az időmérő végéig és sikerült egy nagyon jó utolsó kört összerakni, de a legfontosabb tényező, hogy kiegyensúlyozottan teljesítettünk.”
„Vasárnap Lorenzo lesz a legyőzendő ellenfél, de bizakodóak vagyunk, a motor nagyon jól megy ezen a pályán és sokkal jobban állunk, mint Le Mansban. Úgyhogy vasárnapra reméljük, hogy meg tudjuk tartani ezt a teljesítményt a verseny végéig.”
„Még javítanunk kell a versenytempón egy kicsit, de nagyon jól érzem itt magam, és szeretem ezt a pályát is, és úgy gondolom, hogy ez egy jó verseny lesz.”
Ez alatt Dovizioso a szomorú nyolcadik helyről indulhat majd, miután a délelőtti edzésen Lorenzo mögött a második leggyorsabb volt.
„Ma délelőtt nagyon jól dolgoztunk, javítottunk tegnaphoz képest és a második legjobb időt futottam,” mondta Dovizioso. „Délutánra sajnos a pálya állapota megváltozott, és annak ellenére, hogy keményen nyomtam, nem tudtam a motorban rejlő lehetőségeket kihasználni.”
„A távolság Danihoz és Lorenzohoz képest egyre nőtt és sajnálatos módon nem tudtam a lágy keverékű gumit használni, így vasárnap csak a harmadik sorból indulunk majd. Ez egy olyan terület, ahol javulnom kell, mert ebből a pozícióból indulva a dolgok igen bonyolultak lesznek.”
„Mindezek ellenére bizakodó vagyok a vasárnapi versennyel kapcsolatban. Ha az élbollyal tudunk majd menni, akkor úgy gondolom jó verseny lesz.”
Akár Pedrosa, akár Dovizioso nyeri meg a bajnokságot, ez Nicky Hayden 2006-os világbajnoki győzelme óta az első MotoGP világbajnoki győzelme lesz a Hondának.
Kapcsolódó cikkek:
MotoGP / A riválisok jókívánságaikat küldik Rossinak Moto 2 / HETEDIK RAJTKOCKÁBÓL INDUL TALMÁCSI AZ OLASZ NAGYDÍJON MotoGP / Pedrosa szerezte meg a pole-t Mugelloban MotoGP / Rossi megsérült a mugelloi bukásban, az olasz Nagydíjon nem áll rajthoz Moto 2 / PÉNTEKEN TIZEDIK HELYEN TALMÁCSI MotoGP / Rossi jelzi, hogy hazai pályán van MotoGP / Olasz Nagydíj, Mugello: Szabadedzés