A Fiat Yamaha versenyzője kilenc versenyből a hatodik győzelmét aratta, miután legközelebbi riválisa, Dani Pedrosa, a 32 körös verseny 12-dik körében az élről esett ki, éppen amikor Lorenzo elkezdett volna nyomást gyakorolni a Repsol Honda versenyzőjére.
Pedrosa a negyedik rajtkockából lőtt ki és ugrott az élre egy bátor külső íves előzéssel a kettes hajtűkanyarban, Lorenzo ekkor a harmadik helyen motorozott Casey Stoner mögött.
Stoner megadta magát Lorenzonak, amikor a hatodik körben kiszélesített egy kanyart, éppen amikor Pedrosa kezdett volna elszakadni az élen.
Lorenzo ekkor elkezdte másodpercről másodpercre megközelíteni az élen motorozó spanyol honfitársát és 0,6 másodpercre volt tőle, amikor Pedrosa minden reménye a győzelemre elszállt egy porfelhőben miután kicsúszott a pályáról.
Ez a baleset volt az első alkalom, hogy Pedrosa nem tudott egy versenyt befejezni és legalábbis egy időre elhalasztotta a reményeit, hogy első alkalommal egy szezonban három futamgyőzelmet arasson a MotoGP-ben. Pedrosának még bőven lesz alkalma, hogy ezt véghezvigye, de a világbajnoki címhez fűzött reményei véglegesen elszállni látszanak.
Ezek után Lorenzo lassacskán elszakadt Stonertől – aki többszöri próbálkozás után, hogy az élre törjön, végül visszakozott – és végül 3,517 másodperces előnnyel győzött.
A #99 úgy ünnepelt, hogy egy NASA-ruhához hasonló űrruhába öltözve holdjárást imitált, mielőtt kitűzte volna a Lorenzo Földje zászlót egy parafa dugó tetejére.
Az egyetlen kis bökkenő, ami kissé beárnyékolta Lorenzo vasárnapját az volt, hogy a spanyol himnusz helyett az olasz himnusz zendült fel, amikor Lorenzo a dobogó tetején állt.
Igaz, ez nem volt teljesen nem helyén való, mivel a dobogón ott állt egy igencsak híres olasz, Valentino Rossi képében.
Az olasz legenda alig hét héttel lábtörése után ismét a dobogón állt, miután utolérte és meg is előzte Pedrosa csapattársát, Andrea Doviziosot.
Kettőjük harca egészen az utolsó kanyarig tartott, amikor Dovi kiszélesítette a kanyart egy utolsó próbálkozás közepette, hogy visszaszerezze a harmadik helyet.
Ezzel a hibával majdnem tálcán nyújtotta át a negyedik helyet az amerikai Nicky Haydennek, aki végül kevesebb, mint fél másodperccel Dovizioso mögött haladt át a célvonalon.
A másik amerikai, az újonc Ben Spies villámcsapásszerűen rajtolt és Pedrosa nyomában haladva, a második sorból indulva előre ugrott a negyedik helyre az első körökben.
Mindazonáltal egy nem látott esemény visszavetette a Monster Yamaha Tech 3 versenyzőjét a hetedik helyre.
Spies visszaküzdötte magát az ötödik helyre, amelyet a 21-dik körben vett el Haydentől, és már arra készült, hogy Rossit támadja (aki ekkor a negyedik helyen volt), aztán ismét visszaesett Hayden mögé a 25-dik körben.
Spiest ez láthatóan bosszantotta, amikor, miután a hatodik helyen végzett, visszatért a pitbe.
Egy hellyel, de 20 másodperccel lemaradva Spies mögött végzett csapattársa, Colin Edwards, és
(Gresini Honda), Mika Kallio (Pramac Ducati) és Loris Capirossi (Rizla Suzuki) egészítették ki a top tízest.
Roger Lee Haydennek, aki a sérült Randy de Puniet-t helyettesítette az LCR Hondánál, a 2007-es Laguna Seca-i futam óta először sikerült befejeznie MotoGP futamot, és tette ezt a 11-dik helyen – miután ő és a másik helyettes, Alex de Angelis (Interwetten Honda) egészen a kockás zászlóig küzdöttek egymással, mivel egyikük sem akart utolsó lenni.
A DNF (nem fejezte be) listán az újoncok, Alvaro Bautista (Rizla Suzuki), Hector Barbara (Aspar Ducati),
(Gresini Honda) és Aleix Espargaro (Pramac Ducati) csatlakoztak Pedrosához. Mindannyian buktak, kivéve Barberát, aki műszaki okok miatt kényszerült feladni a versenyt.
Most, a 18 futamos szezon 10-dik futama előtt, egy két hétvégés nyári szünet következik a Cseh Köztársaságban, Brnoban rendezett verseny augusztus 13-15-én lesz majd. Rossi ekkor fogja bejelenteni, hogy pontosan mik a további tervei a jövőre nézve, és közvetlenül a futam után lesz az idei szezon második és egyben utolsó szezonközi tesztnapja.
US Grand Prix:
1. Lorenzo
2. Stoner
3. Rossi
4. Dovizioso
5. N. Hayden
6. Spies
7. Edwards
8. Melandri
9. Kallio
10. Capirossi
11. R. Hayden
12. de Angelis
Kapcsolódó cikkek:
MotoGP / Egy utolsó erőfeszítéssel Lorenzo csípte meg a Laguna Seca polet MotoGP / Randy de Puniet lábtörést szenvedett A német MotoGP versenyt félbeszakította a piros zászló MotoGP / Pedrosa nyerte meg az újraindított Német futamot Niki tovább szárnyal MotoGP / Lorenzo győzött, míg a riválisok kifutottak a pályáról a katalán nagydíjon MotoGP / Lorenzo szerezte meg a katalán pole-t MotoGP / Espargarot visszavetették a 12-dik helyre mivel levágta a pályát MotoGP / A Loren-show folytatódott a Katalán a szabadedzésen Lorenzo megtört minden ellenállást és megszerezte a győzelmet Assenben MotoGP / Lorenzo kisebb oda-visszázás után megszerezte a polet Assenben MotoGP / Lorenzo volt a legjobb Assenben MotoGP / Lorenzo uralkodott Silverstone-ban, Spies dobogóra állhatott MotoGP / Lorenzoé a pole Silverstoneban, Pedrosát hordágyon vitték le a pályáról