amely most már 77 pont, több mint három futamgyőzelemnyi, miután az idén hetedik győzelmét aratta vasárnap Brnoban a Cseh Köztársaságbeli Nagydíjon.
A harmadik rajtkockából indulva a Fiat Yamaha versenyzője az első kör harmadik kanyarjában átvette a vezetést világbajnoki riválisától, Dani Pedrosától és a Repsol Honda versenyzője a második helyet is elvesztette Ben Spiesnek köszönhetően.
Pedrosának sikerült visszaelőznie a MotoGP-s újoncot a következő körben, ugyanabban a kanyarban és gyorsan utol is érte Lorenzot. Pedrosa ezek után nagyjából féltávig árnyékként követte Lorenzot, míg aztán Lorenzo szépen kezdett elszakadni.
A 99-es rajtszámú versenyző a verseny második felében 5,949 másodpercre növelte előnyét Pedrosával szemben és megnyerte a futamot. Lorenzo miután áthaladt a célvonalon rögtön a brnoi golfpályára a hetedik lyukhoz szaladt és egy (nem túl) jól irányzott golfütéssel ünnepelte meg győzelmét.
Spies a harmadik helyét a Ducatis Casey Stonerrel szemben vesztette el a kilencedik körben, míg Valentino Rossi – aki végre bejelentette, hogy jövőre a Ducatihoz szerződik – furcsán rossz formát hozott az egész verseny alatt.
A címvédő hétszeres világbajnok az ötödik helyről visszaesett a nyolcadik helyre az első kanyarokban, és a versenyzése egyszerűen nem volt meggyőző.
Rossi a negyedik körben megelőzte Colin Edwardsot és a hetedik helyre állt, aztán mivel Andrea Dovizioso eldobta a Repsol Hondát – mikor leesett az ideális ívről, a negyedik helyen motorozva – ebből hatodik hely lett, még ugyanabban a körben.
A Doktor utolsó előzése Nicky Hayden volt, aki kézsérüléssel versenyzett, és így az ötödik helyre jött fel a hatodik körben és végül 17 másodperccel Lorenzo után, ötödikként haladt át a célvonalon és 4 másodperccel a Monster Yamaha Tech 3 versenyzője, az újonc Spies mögött, aki átveszi Rossi helyét a gyári csapatnál a következő évadban.
Hayden, a verseny végére kilenc másodperccel maradt le Rossi mögött, és amerikai honfitársa, Edwards további 6 másodperccel ő mögötte ért célba ugyanennyivel a San Carlo Honda Gresini versenyzője
előtt.
Az egyetlen akció a verseny vége felé a nyolcadik helyért folyó küzdelem volt, aminek a végeredménye, hogy
t nem csak csapattársa, Melandri, de az Aspar Ducati versenyzője,
és az LCR Hondás Randy de Puniet (alig egy hónappal lábtörése után) is megelőzte.
Simoncelli úgy tűnt, hogy Alvaro Bautistával szemben is csatát veszt, mikor a sérült Suzukis újonc megelőzte őt az utolsó kör vége felé – hogy aztán az utolsó kanyarban nagyot essen.
Csapattársa, Loris Capirossi már korábban bukott, és Mika Kallio is elesett a kilencedik helyen motorozva a nyolcadik körben.
Hétfőn verseny utáni tesztelés volt Brnoban.
Cseh Nagydíj:
1. Lorenzo
2. Pedrosa
3. Stoner
4. Spies
5. Rossi
6. Hayden
7. Edwards
8. Melandri
9. Barbera
10. de Puniet
11. Simoncelli
12. Espargaro
13. de Angelis
Kapcsolódó cikkek:
MotoGP 125 / Terol tarolt Brnoban Moto 2 / Elias uralkodóvá lépett elő a brnoi győzelemmel MotoGP 125 / A Moto 3 veszi át a 125kcm géposztály helyét MotoGP 125 / Smith Brnoban megszerezte idei első pole pozícióját MotoGP / Pedrosáé a pole – Lorenzo és Rossi buktak MotoGP / Randy de Puniet zöld lámpát kap Brnoban Moto 2 / Negyedik hellyel kezdett Talmácsi Brnoban MotoGP125 / Marquez kificamította a vállát, de megpróbál versenyezni