MotoGP / Cal Crutchlow csatlakozik a MotoGP-hez a Tech 3 csapat színeiben

A jelenlegi Supersport világbajnok és 2010-es Superbike verseny győztes Cal Crutchlow a Monster Yamaha Tech 3 MotoGP csapathoz írt alá szerződést  

az elkövetkező két szezonra.

Erről a lépésről már felröppentek hírek, amikor Crutchlow közel állt egy helyettesítéshez, a nem gyári csapatnál, a Valentino Rossi mugelloi sérülését követő utóhatások közepette, ez azt jelenti, hogy ismét lesz Egyesült Királyságbeli versenyző a király kategóriában.

Crutchlow Ben Spies helyét veszi majd át, aki szintén a Yamaha gyár által támogatott WSBK csapatból tért át a MotoGP-be a Tech 3 csapathoz, és aki most előlép Rossi helyére a 2011-es szezonra.

Crutchlow, aki első Superbike győzelmeit hazai pályán, Silverstone-ban aratta, ahol mindkét versenyt megnyerte, lehetséges, hogy Colin Edwards oldalán fog versenyezni, akivel még folynak a tárgyalások, de látszólag marad a Tech 3-nál még egy harmadik szezonra is.

„Nehezen tudnám elmondani mennyire izgatott vagyok, hogy a MotoGP-ben versenyezhetek majd a jövő szezonban a Monster Yamaha Tech 3 Csapattal,” mondta Crutchlow.

„A MotoGP-ben versenyezni egy álom beteljesülése számomra, és szeretném megköszönni a Yamahának és Herve Poncharalnak, hogy megadta nekem ezt a lehetőséget. A Yamaha mindig fantasztikusan bánt velem, és nélkülük most nem tartanék ott, ahol tartok. Már nagyon várom, hogy a Tech 3 Csapattal dolgozhassam együtt.”

„Ők egy nagyon profi csapat rengeteg tapasztalattal és biztos vagyok benne, hogy ők a segítségemre lesznek, hogy versenyzőként tovább fejlődjek. Nem ringatom magam illúziókba, tudom, hogy ez hatalmas kihívás. De én mindig szerettem a kihívásokat és ez kifejezetten a kedvemre való.”

„Hatalmas izgalommal tölt el a gondolat, hogy olyan versenyzőkkel fogok együtt versenyezni, mint Valentino Rossi, akinek én abszolút rajongójaként nőttem fel, már alig várom 2011-et.”

„A tőlem telhető legjobban akarok teljesíteni a csapattal jövőre, szerény leszek, tanulok és élvezni fogom minden percét.”

„Nagyon örülök, hogy egy Cal kaliberű versenyző lesz a Monster Yamaha Tech 3 Csapat tagja,” mondta a Tech 3 csapat menedzsere, Herve Poncharal. „A 2009-es Supersport világbajnoki címével és az idei Superbike szériában elért sorozatos kimagasló teljesítményével megmutatta, hogy milyen izgalmas lehetőségek rejlenek benne a jövőre nézve.”

„Úgy gondolom, hogy készen áll a megmérettetésre, hogy a világ legjobbjai mellett versenyezzen, és nagyon várom a vele való munkát. Cal egy nagyon tehetséges versenyző és hihetetlenül szomjazik a sikerre.”

„Ben idén bebizonyította, hogy tehetséggel, kemény munkával és elszántsággal eredményesen lehet a Superbike világbajnokságból a MotoGP-re váltani. Nincsenek kétségeim afelől, hogy Calben megvan a lehetőség, hogy felülmúlja Ben sikereit a jövőben.”

„Biztos vagyok benne, hogy Cal, a Yamaha és a Tech 3 kombináció egy erős csapat lesz és már alig várom ezt az új és izgalmas kalandot.”

Crutchlow a Superbike világbajnokságban az ötödik helyen áll, most amikor még két forduló van hátra.

Legutóbb brit versenyző akkor volt a MotoGP-ben, amikor Crutchlow mostani csapattársa, James ToselandHét év Superbike versenyzés után került a MotoGP mezőnyébe, 2008-ban. A Yamaha Tech3 csapata 2009-ben is igényt tartott a tudására. Azonban 2010-től ismét a Superbike sorozatában került a Yamahához. 2011-ben pedig a BMW alakulatánál bizonyítja tehetségét. 2008-ban és 2009-ben a Tech 3 csapat tagjaként versenyzett a MotoGP-ben, mielőtt idén visszatért volna a WSBK-ba.



Kapcsolódó cikkek:

SEBESTYÉN PÉTER OLASZORSZÁGBAN MOTOROZOTT   Moto 2 / Scott ReddingA 2008-as donningtoni győzelmével az eddigi legfiatalabb MotoGP győztes megmenekült a súlyos sérülésektől   MotoGP / Suter körvonalazta a MotoGP-re vonatkozó terveit   A MotoGP Shoya Tomizawa előtt tiszteleg   MotoGP / Pedrosa nyerte meg a komor hangulatú misanoi futamot   Moto 2 / Hatalmas baleset árnyékolta be Elias győzelmét Misanoban   Shoya Tomizawa belehalt sérüléseibe.   Moto 2 / TALMÁCSI 9 PONTOT SZERZETT