Közel negyven hatalmas munkagép napi tízezer köbméter földet mozgat meg a munkálatok első szakaszában.
Péntek délelőtt megkezdődtek a munkálatok a Sávoly mellett épülő Balatonringen, amely 2010-től a gyorsaságimotoros-világbajnokság legújabb állomása lesz. A MotoGP jogtulajdonosa, a Dorna hivatalos 2010-es versenynaptára a napokban jelenik meg: ebben már szerepel a Balatonringen rendezett Magyar Nagydíj.
Hírdetés A cikk folytatódik a hirdetés után
A pálya főberuházója, a spanyol Sedesa csoport már a jogerős építési engedély és az összes szakhatósági engedély birtokában van, így az érdemi munka elkezdésének nincs jogi akadálya, már csak a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) hitelére várnak. Mint ismeretes, a Sedesa Csoport folyamatos és intenzív tárgyalásokat folytat az MFB-vel. A tárgyalás jó ütemben és sikeresen halad, de pont még nem került a folyamat végére. Ugyanakkor a Sedesa Csoport és a projekt bonyolítását végző Grupo Milton úgy döntöttek, hogy a MotoGP 2010-es magyarországi világbajnoki futamának helyt adó Balatonring építését, annak sikeres és időben történő befejezése érdekében haladéktalanul megkezdi.
A munkálatok pénteki megkezdésén jelen volt Suchman Tamás, a beruházás hatósági előkészítéséért felelős mentor, valamint Ujhelyi István, a Balatonring projektmentora. Mielőtt elkezdtek volna dolgozni a hatalmas gépek, Suchman Tamás elmondta: új szakasz kezdődött a beruházás életében, a kivitelező saját döntése alapján elkezdte a földmunkákat. Emlékeztetett arra, hogy a beruházók folyamatosan tárgyalnak az MFB-vel a hitelfolyósításról, és augusztusban lezárulhat a folyamat. Suchman Tamás szerint, mivel már most megkezdik az építkezést, jövő szeptemberben már meg lehet tartani a világbajnoki futamot, ami rendkívül kedvező az országnak, és a balatoni térségének is.
Ujhelyi István is úgy véli, a Balatonring lesz Magyarország egyik legnagyobb attrakciója a Forma-1 mellett. A projektmentor kiemelte, hogy ezen a hétvégén köthetik meg a száguldó cirkusz vezetői a szerződéshosszabbítást a Hungaroringgel, a Balatonring építése pedig most kezdődik. Ujhelyi István hangsúlyozta, a MotoGP jövője is biztosított az országban, hiszen a jogtulajdonos Dorna ötéves szerződést kötött Magyarországgal. A projektmentor három éve vette fel a kapcsolatot a gyorsaságimotoros-világbajnokság szervezőivel, és akkor maga sem gondolta volna, hogy ilyen hamar bekerülhetünk a versenynaptárba, hiszen több ország már évek óta vár a meghívóra és boldogan lépne Magyarország helyébe. Ujhelyi István szerint az ország érdeke is, hogy megépüljön a Balatonring, hiszen rengeteg turistát vonz, és közel kétszáz országban közvetítik élőben a futamokat.
Suchman Tamás és Újhelyi István nyilatkozatai után elindultak a hatalmas gépek, amelyek a munkálatok első szakaszában napi tízezer köbméter földet mozgatnak meg a humusztalanítás és a durva tereprendezés során.
" Első szerelem. Mind átestünk már rajta. Mégis, őrület, milyen durván földhöz tudja vágni az embert. Csak piálsz és dumálsz a haverokkal valami lepattant lebujban. Monk például épp azt közli, hogy tegnap egy pornófilmben hegesztett két és fél rugóér
" Papp László Budapest Sportaréna: 2007.03.17. 01. Intro 02. Így hülyítjük a népet 03. Tiszta vizet igyanak az állatok! 04. Gyere kérdezd! 05. Feszül a bőr 06. Szex van! 07. El dívány 08. Na mennyé má... 09. A mirigy sztori 10. Reszkess világ 11. KO
" 1 DVD: As I Am This Dying Soul Beyond This Life Hollow Years War Inside My Head The Test That Stumped Them All Endless Sacrifice Instrumedley Trial Of Tears New Millennium Jordan Rudess Keyboard Solo Only A Matter Of Time Goodnight Kiss Solitary Sh
" LONDON - WEMBLEY ARENA, 2000. december - Intro - Only When I Sleep - Give Me A Reason - Irresistable - Forgiven Not Forgotten - What Can I Do - Joy Of Life - Hurt Before - Somebody For Someone - Dreams * - The Right Time - I Never Loved You Anyway