Lorenzo megtört minden ellenállást és megszerezte a győzelmet Assenben

Jorge Lorenzo idén már az első hat forduló után megszerezte negyedik győzelmét a MotoGP-ben  

a tavalyi szezonban összesen ennyit nyert, miután a világbajnokságot vezető versenyző a verseny korai szakaszában rá irányuló nyomást egy magabiztos győzelemre váltotta szombaton Assenben. 

Miután minden pályán töltött idő alatt ő volt a leggyorsabb, a Fiat Yamaha versenyzője az első kör végére már egy másodperces előnyre tett szert, és ismét úgy tűnt, hogy elviharzik, maga mögött hagyva a mezőnyt.

Mindazonáltal, a Repsol Hondás Dani Pedrosa – aki a délelőtti szabadedzésen úgy tűnt hatalmasat javult – a hetedik rajtkockából előretört és a 26 körös verseny harmadik körében átvette a harmadik helyet Ben Spiestől.

Pedrosa ezek után nagyon gyorsan utolérte a 99-es rajtszámú versenyzőt az élen, és a győzelemért folyó harc hármas küzdelemmé alakult, mikor pár körrel ezután a Ducatis Casey Stoner is megérkezett Pedrosa ütközőjére.

Lorenzo azonban nyugodt maradt és Pedrosa (aki Stonerhez hasonlóan lágy hátsó gumival ment) úgy tűnt elveszti a pillanatot féltávnál, és Lorenzonak sikerült ismét elszakadnia az őt üldözőktől.

Stoner, aki egy ponton csak 0,6 másodpercre volt Lorenzotól, keményen dolgozott, hogy megelőzze Pedrosa RCV-jét, és megakadályozza, hogy Lorenzo megszökjön.

De az ausztrál hét körrel a vége előtt elkezdett lassulni és a dobogós helyezések ezzel eldőltek.

Lorenzo hivatalosan 2,935 másodperccel Pedrosa előtt haladt át a kockás zászló alatt, míg Stoner további négy másodperccel lemaradva megszerezte a Ducati idei első dobogós helyezését. Lorenzonak most már 47 pontos előnye van a világbajnoki pontversenyben Pedrosával szemben.

Miután Pedrosával szemben elvesztette a második helyet, az újonc Spies visszaesett az ötödik helyre egy körön belül, aztán ismét utolérte és meg is előzte Andrea Doviziosot a 16-dik kör utolsó sikánjában.

Dovizioso ekkor hirtelen újabb támadással találta magát szemben, a nem gyári Honda versenyzője Randy de Puniet részéről. A francia a második rajtkockából indult, de a rajtnál az RCV-je rendetlenkedett és az első néhány kanyarban visszaesett a hetedik helyre.

Andrea_Dovizioso_MotoGP_Assen_2010_Motorsokk
Dovizioso és de Puinet szinte egészen a kockás zászlóig cserélgették az ötödik helyet, míg végül Randy egy eredménytelen előzési próbálkozás után az utolsó kör utolsó kanyarjában, kénytelen volt lemondani a pozícióról.

Stoner gyári Ducatis csapattársa, Nicky Hayden a verseny legnagyobb részében Spies Tech 3 csapattársával, Colin Edwardsszal csatározott, míg az újonc Marco SimoncelliA MotoGP 250-es géposztályának 2008-as világbajnoka, aki a 2010-es szezontól már a MotoGP prémium kategóriájában próbált szerencsét a Honda Gresini csapatának tagjaként. Azonban tragikus versenybaleset áldozata lett 2011.10.23-án a maláj nagydíj második körében! (Gresini Honda) és Aleix Espargaro (Pramac Ducati) zárták az első tízest.

Marco_Simoncelli_Espargaro_MotoGP_Assen_2010_Motorsokk
Simoncelli csapattársát, Marco MelandriA Kawasaki üdvöskéje, a MotoGP 2009-es mezőnyében! 2010-ben pedig visszatér a HONDA Gresini csapatához, ahol eddig az 5 MotoGP elsőségét szerezte.t eltiltották a versenyzéstől miután a péntek reggeli esés során kificamította a vállát, míg Hiroshi Aoyamát – aki múlt vasárnap Silverstoneban sérült meg – az Interwetten Honda by HRC-nél Kousuke Akiyoshi helyettesítette.

Akiyoshi egy kör hátránnyal a 15-dik és egyben utolsó helyen ért célba, ezen a napon, amikor végre minden versenyző elért a kockás zászlóig.

A katalán Nagydíj jövő hétvégén Barcelonában lesz, ahol a Fiat Yamahánál a sérült Valentino Rossit a tesztpilóta, Wataru Yoshikawa helyettesíti majd.

Holland TT:

1. Lorenzo
2. Pedrosa
3. Stoner
4. Spies
5. Dovizioso
6. de Puniet
7. Hayden
8. Edwards
9. Simoncelli
10. Espargaro
11. Kallio
12. Barbera
13. Capirossi
14. Bautista
15. Akiyoshi



Kapcsolódó cikkek:

MotoGP125 / Marquez Assenben sorozatban harmadszor győzött   Moto 2 / Ismét Iannone megszökésének lehettünk tanúi Assenben   MotoGP / Lorenzo kisebb oda-visszázás után megszerezte a polet Assenben   Team Toth - Misano, 1.nap   Moto 2 / Huszonkettedik helyről a 13.-ra jött fel Talmácsi   Team Toth - Misano 2.nap   Moto 2 / A kategória első dupla pole-ját szerezte meg Iannone Assenben   MotoGP 125 / Terol kezdett legerősebben Assenben   Moto 2 / Iannone messze Elias előtt Assenben   MotoGP / Lorenzo volt a legjobb Assenben   TALMÁCSI: „AZÉRT IS MEGCSINÁLOM HOLNAP!”   MotoGP 125 /Marquezé lett a pole Assenben   Moto 2 / Az első napon kilencedik Talmácsi Assenben