Gondolom, mondanom sem kell, mennyire nem voltam boldog, amikor megláttam, hogy az éjszakai esőzés nem múlt el nyomtalanul.
A szabadedzésre a kettes számú motorommal mentem ki. Az "éles" motorra felraktuk a slick gumit, hogy ha felszárad a pálya, tudjak cserélni, de erre sajnos nem került sor. Bár folyamatosan száradt az aszfalt, sok helyen még az edzés végén is állt a víz. Így maradt az óvatos ismerkedés az ívekkel, ami az inkább sáros, mint vizes pályán nem volt a legideálisabb. A motor úgy nézett ki 45 perc után, mintha krosszozni lettem volna.
Az időmérőre szerencsére az időjárás már mellénk állt, így a jobban felszerelt motorommal vághattam neki az edzésnek. Az első célom az volt, hogy felvegyem a ritmust, megszokjam a motort, a pályát, és szerettem volna 2'20 alá menni. Ettől elmaradtam ugyan, de nem sokkal. Tisztában vagyok vele, hogy hol dobok el sok időt, így holnapra adott a feladat, azokra a részekre koncentrálni, ahol sokat veszítek. Egyelőre még az áttételem sem volt jó, sok kanyarban nem jött ki a megfelelő fokozat. Ezzel jár egy ismeretlen pálya...Az edzés után Pesek megosztotta velem az eddigi tapasztalatait, így ennek megfelelően módosítunk majd, legalábbis az áttételen. A hátsó gátlómat is ki kell cserélni, mert a mostani olyan kemény az én súlyomhoz, hogy meg se mozdult alattam, így nem sok tapadásom volt. Remélem, holnap sikerül eleget javítanom a kvalifikációhoz, de ha nem, akkor sem szakad le az ég.
Assassins Creed III (3) termékajánló
Eljött az idő, hogy a Templomosok Rendje és a Bérgyilkosok Szövetsége közti háború egy újabb szintre lépjen és újabb titkok derüljenek ki Desmond Miles őseinek múltjáról. Az Ubisoft gondozásában végre itt van a
" A leghatékonyabb fogyasztó gyakorlatok a has, a fenék és a comb karcsúsítására, valamint a ''narancsbőr'' eltűntetésére. Az edzésidő 45 perc + egy narancsbőr ellenes masszázs program. "
" Jay Trotter egész életében a szerencsejáték rabja volt. Egy vagyont vesztett már a lóversenyen, nem csoda, ha felesége egy napon ultimátumot ad neki: ha nem hagy fel azonnal a szerencsejátékkal, lőttek a házasságának. Jay az életére esküszik,