Győrfi Alen: „Tigrisvért itattam a versenyzőmmel a rajt előtt”
Noha még esze ágában sincs abbahagyni a versenyzést Győrfi Alennek, az Adrenalin H-Moto Team motorosa tudatosan készül a versenyzői karrierje utáni életre. Csapatvezetőként kísérte el versenyszerelőjét, Nagy Győzőt az Alpok-Adria csehországi futamára, aki Alen hasznos tanácsainak köszönhetően pontszerző helyen zárta a futamot.
Győrfi Alen sosem titkolta, hogy a versenyzői karrierje befejeztével sem akar a motorversenyzéstől elszakadni. Éppen ezért kapóra jött számára, hogy barátja és versenyszerelője, Nagy Győző elindult az Alpok-Adria csehországi futamán, így csapatfőnökként is kipróbálhatta magát.
„Nagyon sok tapasztalatot szereztem ezen a hétvégén, hisz a csapatvezetői teendők mellett szerelői feladatokat is el kellett látnom Győző mellett. A most-i versenyen nemcsak a jövőm, hanem Győző miatt is vállaltam ezt a szerepet, hisz évek óta kitart mellettem jóban-rosszban” – fogalmazott a 21 éves motoros.
|
 |
| Nagy Győző |
 | |
| |
Alen ráadásul barátjával ellentétben pontosan ismerte a pályát, így versenytechnikai tanácsokkal is el tudta látni az edzések ideje alatt, és a tapasztalatok alapján dolgozta ki Győző számára a remélt sikeres taktikát. Hogy nem lesz rossz csapatfőnök Alenből, azt mi sem bizonyítja jobban más, mint az, hogy Győző a 21. helyről rajtolva végül a pontszerző 15. helyen fejezte be a futamot.
„Arra helyeztem a fő hangsúlyt, hogy miként építsen fel egy edzést, hogyan csiszolja a kanyarvételi technikáját, és menet közben hogyan tanuljon a pályán a nála gyorsabb versenyzőktől. Noha nagyon komolyan vettem a csapatfőnöki szerepet, azért néha átmentünk viccelődésbe. Meg is lett a jó hangulat eredménye, hisz Győző minden edzésen javított egy másodpercet, így a 21. helyre kvalifikálta magát. A futam előtt aztán tigrisvért itattam vele, és ez meg is látszott a teljesítményén, hisz az első kör végén már a 13. helyen motorozott, és a végén a pontszerző 15. helyen zárt” – elevenítette fel a versenyt a csapatfőnökként most debütáló Alen.
A cseh versenyen két másik magyar motoros is indult: Gyutai Adrián az 5., míg Aszalós Zoltán a 10. helyen zárta a most-i száguldást.
Alen tehát csapatvezetőként már szerzett pontot, most azt szeretné, ha hasonlóképpen tudná befejezni a Superstock 1000-es sorozat július 31-i, Silverstone-ban rendezendő futamát.
B. Molnár László-Adrenalin H-Moto Team
Kapcsolódó cikkek:
Győrfi Alen: Már hiányzik a motorozás Győrfi Alen: Fizikálisan és mentálisan is megviselt a bukás Győrfi Alen: A lelkem fáj... Győrfi Alen oroszlánként fogok küzdeni Győrfi Alen közel a TOP20-hoz Győrfi Alen interjú Superstock 1000 / Aragon-Alen sikeres versenyen van túl Superstock 1000/Aragon-Alen még javítana Superstock 1000/Aragon-Alen: most nem lesz akkora hátrányom Superstock 1000 /Aragon-Alen 26. az első időmérőn Győrfi Alen:Jól érzem magam a motoron Győrfi Alen: „Egy kis szerencsével elérhető a pontszerzés!” Superstock 1000 / Győrfi 16. lett Monzában Superstock 1000 / Monza: Győrfi Alen meg akar felelni Superstock 1000 / Monza: Győrfi először ezen a pályán