Győrfi
Alen: „Bankot akarunk robbantani Tomival”
Nem
akármilyen körülmények között búcsúztatja el Győrfi Alen
2011-t: az idei Superbike világbajnokság Superstock 1000
sorozatában szereplő motoros ezúttal négykeréken szeretne
bizonyítani. Az Adrenalin H-Moto Team 22 éves versenyzője
navigátorként segíti az N3-as rali kategóriában két bajnoki
címet szerző Rímár Tamást a kétnapos Szilveszter-ralin. Győrfi
Alen elárulta, párosuk idén mindenképpen a szűk élmezőnyben
szeretne végezni.
Noha csak pár nap van
csak hátra az idei évből, az Adrenalin H-Moto Team
élversenyzője, Győrfi Alen továbbra sem pihen. A navigátori
szerepkörben induló paralimpiai bajnoknő, Pásztory Dóri –
Sydney és Athén aranyérmes úszója – és 2007 gyorsasági
motoros világbajnoka, Talmácsi Gábor mellett ugyanezen
esztendő 125 köbcentis Európa-bajnoka 2010 után ismét részt
vesz – igaz, ezúttal az anyósülésen ülve, navigátorként –
az immár hagyománnyá vált Szilveszter-ralin, melyet december
29-én és 30-án rendeznek meg a Hungaroringen és környékén. A
22 éves motoros társa most is a kétszeres N3-as ralibajnok,
Rímár Tamás lesz, és azt remélik, hogy idén több
szerencséjük lesz a Mitsubishi EVO 4 volánja mögött, mint egy
éve.
|
 |
| Fotó: Rimár Tamás, 2010.12.28-29. |
 |
|
|
|
„Már tavaly abban
hittünk, hogy akár a dobogóra is odaérhetünk, ám a szerencse
messze került minket. Már alig vártam, hogy újra kipróbálhassam
magam, még akkor is, ha ezúttal a vezetést át kell adnom. Bankot
szeretnénk robbantani Tomival, és nagyon bízom abban, hogy a Sors
ezúttal kárpótol mindent. Navigátorként is a maximumra
törekszem, és hiszek abban, hogy képesek leszünk hibátlan
teljesítményre. A kétnapos verseny után jön egy rövid pihenő,
aztán a csapattársaimmal, Gyutai Adriánnal, Nagy Győzővel és
Kis Vikivel együtt megkezdjük a közös felkészülést a 2012-es
esztendőre” – fogalmazott a jövőre a versenyzés
mellett csapatvezetői feladatkört is betöltő Győrfi Alen.
Kapcsolódó cikkek:TALMA RALLYE-RA VÁLT!