Dakar blog: Szalay Balázs a 12. napról

Az autósok közül is több mint 50% kihullott már a versenyből és tegnap kiesett a legjobb amatőr, a lengyel Holowczyc is, aki technikai problémák miatt nem tudott továbbmenni a versenyben.  



Olyan lelkiállapotban volt, hogy még egy interjút sem lehetett vele készíteni. Nagyon sajnálom, hiszen tudom, mit él át, a gyári csapatok mögött egy ilyen helyezést nem minden Dakaron tud az ember megszerezni. Az is elképzelhető, hogy ő sem kerül többet ilyen pozícióba.

A Dakar nem könnyű verseny és az ilyen esetek szinte mindennaposak. Minden nap előfordul egy-egy versenyzővel, hogy kénytelen feladni a versenyt és élete álmát, hogy elér egy jó helyezést a Dakaron, és ezt egy újabb évvel elnapolni. Pedig egy ilyen helyezés akár ugródeszka is lehet egy amatőr életében, hiszen a gyári pilóták után mindig is a legjobb amatőrt keresik meg a profi csapatok, hogy legyen a versenyzőjük.

Reméljük, jövőre megint ott lesz Kristof a rajtnál és bebizonyítja, hogy milyen profi pilóta. Én pedig abban reménykedem, hogy jövőre indulunk a Dakaron és megverjük a lengyel versenyzőt.

A három Volkswagen vezeti az autók között a versenyt a 2010-es Dakaron. Mivel mindhárman a gyári csapat pilótái, ezért úgy kell viselkedniük, ahogy azt a csapatfőnök diktálja. A csapatnak természetesen az az érdeke, hogy az első három helyen VW végezzen, ezért egészen biztos, hogy Chris Nissen azt a csapatutasítást adja a versenyzőknek, hogy mindenki tartsa meg a helyét, menjen biztonságosan, mert nem szeretné, ha bármelyikük is kiesne a versenyből.

Természetesen a pilóták nem mindig osztják a csapatvezető véleményét, ami pl. a mai interjúkból is kiderült. Carlos Sainz behozta az előtte induló Al-Attiyahot és 80 km-t autózott a porában. A célban, mikor felvázolta annak lehetőségét Al-Attiyahnak, hogy elengedhette volna, hiszen nyomta a sentinelt, Al-Attiyah csak annyit mondott, hogy nem működött. Bár azt is nyilatkozta, hogy látta, hogy Carlos megérkezett utána, de ő úgy érezte, hogy nem gyorsabb annyival, hogy el kéne engedni.
 
Az teljes mértékben érződik a pilótákon, hogy mindhárman nyerni akarnak, hiszen nagyon nyomták ma is a gázpedált. Ahhoz, hogy most, már az utolsó napokban valamelyik versenyző előrébb jusson, a teljes speciális szakaszon nyomni kell a gázpedált. Aki kihagy, vagy nem koncentrál, az elvérzik.

Azt gondolom, izgulhat a VW csapatvezetője, hogy mindhárom pilótája versenyben maradjon, hiszen utasítás ide, vagy oda, az egészen biztos, hogy versenyzői 100%-os teljesítményt próbálnak nyújtani és próbálják egymást megelőzni.
Stephane Peterhansel, aki már nem tud az első háromba bekerülni, viszont a szakaszgyőzelemre hajt, még ő sem tudta megelőzni Carlos Sainzt, mert annyira gyors volt. Szeretnék egyszer én is olyan gyors lenni, mint ő...


Forrás: Dakar.hu

Még több Dakar 2010 hír a FOKT.HU oldalán!


Kapcsolódó cikkek:

Dakar 2010: Sainz elsõ szakaszgyőzelme   Dakar 2010: Túl a nehezén   Dakar 2010: 9. szakasz videó összefoglalója   Dakar 2010: La Serena-Santiago   Dakar 2010: Coma már negyedszer nyert szakaszt idén   Dakar 2010: Coma nyerte a rövidített szakaszt   Dakar 2010: 8. nap videó összefoglalója   Dakar 2010: Shark SXR védi Cyril Despres fejét idén is   Dakar 2010: Copiapo - La Serena   Dakar 2010: Összefoglaló videó az eddig történtekről   Dakar 2010: Lopez második szakaszgyőzelme   Dakar 2010: Antofagasta - Copiapo   Dakar 2010: A Dakar folytatódik   Dakar 2010: Coma hat órás büntetést kapott   Dakar 2010: A Dakar számokban   Dakar 2010: az 7. nap videó összefoglalója   Dakar 2010: Zapletal túl van a gerincműtéten!   Dakar 2010: Még 96 motoros van versenyben   Dakar 2010 - súlyosan megsérült a magyar bajnok!   Dakar 2010: Marc Coma és Cyril Despres vitája   Dakar 2010: A leghosszabb nap   Dakar 2010: Luca Manca kómában   Dakar 2010: az 6. nap videó összefoglalója   Dakar blog - Szalay Balázs: A Dakar mint életforma   Dakar 2010: Despres hidraulika nélkül nyert ismét szakaszt   Dakar 2010: A leghosszabb nap következik   Dakar 2010: Coma újabb szakaszgyőzelme   Dakar blog - Szalay Balázs a hatodik napról   Dakar 2010: az 5. nap videó összefoglalója   Dakar 2010: Antofagasta - Iquique útvonal   Dakar 2010: 4. nap videó összefoglalója   Dakar 2010: Copiapo-Antofagasta   Dakar 2010: Lopez megszerezte az Aprilia első szakaszgyőzelmét   Dakar Blog - Szalay Balázs az ötödik napról   Dakar 2010: Coma nyerte a negyedik szakaszt   Dakar 2010: 3. nap videó összefoglalója   Dakar 2010 : Fiambala-Copiapo útvonala   Dakar 2010: Lezuhant egy helikopter   Dakar 2010 : A biztonság kulcskérdés a Dakaron   Dakar 2010: Coma idei első szakaszgyőzelme   Dakar blog - Bunkoczi László a negyedik napról   Dakar 2010: A Rali VB útján   Dakar 2010: La Rioja - Fiambala útvonala   Dakar 2010: A 2.nap videó összefoglalója   Dakar 2010: Cyril Despres átvette a vezetést   Dakar 2010: A gázolók már nem álltak rajthoz   Dakar 2010 : Fretignie nyerte a második szakaszt   Dakar blog - Szalay Balázs a második napról   Dakar 2010: 70%-al több prémium a motorosoknak   Dakar 2010: Az első szakasz videó összefoglalója