Nem mindenki örült önfeledten a
hatodik szakasz törlésének, hiszen amíg az autósoknál
Al-Attiyah szerette volna koptatni a hátrányát az összetettben,
addig a motorosoknál Marc Coma gondolja ugyan így. Márpedig
szerintük a törölt szakasszal kevesebb lehetőség marad arra,
hogy mindketten megvédjék tavalyi címeiket a saját
kategóriáikban. Persze ahogyan csökken a hátralévő kilométerek
száma, annyira keményen lesz támadási kényszerük is. Majd
elválik, hogy ez sikerrel jár-e, vagy esetleg emiatt fognak újabb
hibát véteni. Rajtuk kívül bizonyára mindenki örült a lazítási
lehetőségnek.
A vasárnapi napon még az úr is
megpihent (szokták mondani) hát még a Dakar mezőny...
A chilei hatóság Copiapoban a tábor
közelében tartott egy sajtótájékoztatót. 2009 óta szinte
hagyománnyá vált, hogy megragadva az alkalmat köszöntsék a
résztvevőket, valamint kifejezzék hálájukat a szervezők
erőfeszítéséért, amellyel egyetért Copiapo és az egész
Atacama régió.
Etienne Lavigne (Dakar Rallye igazgató)
pedig a pihenőnapon bejelentette, hogy 140.000 dolláros segéllyel
támogatja az ASO a Dél-Amerikai hátrányos helyzetű lakosokat
ebben a régióban. Ezt a nagylelkű felajánlást pedig Nasser
Al-Attiyah (2011-es Dakar bajnok az autósoknál) pedig további
100.000 dolláros támogatással egészítette ki!
Lavigne kihangsúlyozta továbbá, hogy
a Dakar minden versenyzője jó és tisztességes ember, akik egyben
szolidaritásukat is kifejezik részvételükkel.
A motorsport rajongókat ugyan az a
kérdés tartja lázban még a pihenő napon is: Képes lesz-e bárki
megfogni a két élmenő KTM-es versenyzőt (vagyis bele tud-e bárki
szólni Cyril Despre és Marc Coma párharcába)?!
Hiszen az ő személyük kettősséget
idéz elő a Dakar nézői között: Egyrészt vélhetik unalmasnak
miattuk a versenyt, hiszen már megint ugyan az a két ember vívja –
szinte saját- harcát az elsőségért. Ugyanakkor hatalmas
szerencsének is tarthatjuk és örülhetünk annak, hogy van két
csodálatos versenyző, akik évről évre elkápráztatnak bennünket
a motorozási tudásukkal, amely szinte teljességgel azonos. Az
utóbbi 6 évben ketten osztoztak – ráadásul egyenlő arányban
3-3 alkalommal- a Dakar bajnoki címén és most is nekik áll a
zászló. Despres megnyugtatónak tűnő majd 8 perces előnnyel
várhatja a második felvonást, ezért nem kell sokat kockáztatnia.
Azonban nem is ülhet a babérjain, mert biztos lehet Coma
folyamatos támadásában, amire jól kell tudni válaszolnia. Vagy
esetleg más is bele tud szólni az idei Dakar végkimenetelébe?
Talán Rodrigues (Yamaha) és Goncalves
(Husqvarna) még akár esélyes is lehet, de nem lesz egyszerű
ledolgozni a bő háromnegyed órás hátrányt az élen állókkal
szemben. Persze nem lehet figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy
a Dakar idei forgatókönyve még biztosan tartogat meglepetéseket,
amelyek akár teljes egészében képesek megváltoztatni a
helyezéseket. Példának okáért tavaly Chaleco Lopez az utolsó
napon vesztette el az összetett dobogó harmadik fokát, és helyére
Rodrigues állhatott fel...aki most is a harmadik helyen várja a
folytatást.
Valamint Goncalves tavaly a 8.
szakaszon nyert, ami éppen most következik majd. Az ő Husqvarnája
a homokos dűnék közelében érzi igazán jól magát, ahol nem az
iszonyatos gyorsaságra van szükség. Ezt a tényt igazolhatja a
hetedik szakaszon nyújtott tempója, valamint a csapattársa Joan
Barreda száguldása is (bár neki még tanulnia kell a navigáció
értelmezését).
De rajtuk kívül még 121-en
szeretnének a mostanitól jobb helyezést elérni ezen a Dakaron...
Esélyes kiesők
Az elején még Quinn Cody is
esélyesnek tűnt, amíg egy látványos bukást követően el nem
tört a kulcscsontja, vagy Jakub Przygonski, akinek a 3. szakaszon
hibásodott meg a motorja és feladni kényszerült a viadalt.
Chaleco Lopez ugyan beért a célba az
első chilei szakaszt követően, azonban az elszenvedett bukását
megvizsgálva úgy tűnik, hogy a térdszalagjai bánták az esést,
amely miatt vélhetően nem folytatja tovább a küzdelmet...így ő
is búcsúzik.
De bukás miatt Frans Verhoeven 3h16m
hátrányt szedett össze, míg Alain Duclos 16,5 órát...de
legalább még versenyben vannak.
A továbbiakban pedig bármi
megtörténhet, MERT EZ A DAKAR!!!
Hétfőn újabb 315km szelektív
szakasz vár a mezőnyre.
TOTOS
Forrás: FOKT.HU
Kapcsolódó cikkek:Dakar 2012 / Motoros kategória: egy korszak vége? Dakar 2012 / A Dakar számokban Dakar 2012 / Motoros tragédia az első szakaszon Dakar 2012 - elrajtolt a mezőny Dakar 2012 / Micsoda verseny! Dakar 2012 / Husqvarna első dobogója Dakar 2012 / Már Coma az élen Dakar 2012 – Coma ismét szakaszt tudott nyerni Dakar 2012/ Despres ismét nyert, megerősítve vezető helyét az összetettben Dakar 2012/ Coma kezdhette meg leghamarabb a pihenést