Cyril Despres (SHARK) idei második szakaszgyőzelmét aratta a módosított útvonalon, mellyel megerősítette közel 10 perces előnyét az élen
Comával szemben.
Ismét a két KTM-es küzdelméről szólt a szakasz
és nagyon úgy fest, nem akarnak senkit sem engedni a dobogó közelébe.
Ezt a tényt megerősítette az összetett harmadik helyén tanyázó Helder
Rodrigues is, aki arról nyilatkozott a negyedik szakasz végén, hogy az
élen haladó KTM-esek őrült tempóját nem igazán tudja tartani. A portugál
yamahás persze mindent elkövet annak érdekében, hogy lefaragja majd a
hátrányát. Talán az ő szájából nem tűnik üres ígéretnek, hiszen ez már
az ötödik Dakarja, és az eddig begyűjtött 5 szakaszgyőzelmén kívül a
tavalyi harmadik helye igazolja, hogy van esélye Cyrillel és Marckal
szemben. (ha neki sem, akkor kinek?!) Érdekes módon még Coma is azt
mondta, hogy kicsit más a mostani Dakar, mert elég gyors tempójú, ami
neki nem annyira fekszik (mondta mindezt egy olyan szakaszt követően,
ahol két percet tudott verni Despres idejére)
Módosított, mégis nehéz szakasz
Táv: Chilecito-Fiambala 426km, ebből szelektív: 186km
A
még küzdelemben maradt 150 motorosnak nehezítette a dolgát az éjjeli
esőzés, amelynek következtében nem csak a tegnapi szakaszon kiszáradtnak
titulált részek teltek meg vízmosással, hanem az ötödik szakasz egyes
részei is járhatatlanná váltak. A szervezők tehát jobbnak látták a
szakasz módosítását, és biztonsági okokra hivatkozva külön választották a
motorosok mezőnyét az autósokétól, sőt rövidítettek is a kijelölt
útvonalon. Ennek értelmében az eredetileg kijelölt szelektív második
ellenőrző pontjáig kellett csak versenyezniük a motorosoknak. A korai
ébredést követően a mért szakasz megkezdése előtt egy erős eligazítással
kezdtek, ahol a riderek színes tollakkal nekiestek az itinerük
átszerkesztésének. Emiatt persze később is kezdődhetett a 150 versenyző
megmérettetése.
A
hőmérséklet is jócskán visszaesett, hiszen a megszokott óriási hőséget
felváltotta a 29 fokos „hideg”...a hegyekben pedig még havazni is
kezdett. (A szervezőknek így újabb feladatként hókotrók után kellett
nézniük, hogy a hatodik szakasznál ne okozzon problémát a hó...persze
furcsa lesz a versenyezniük a sivatagi körülményeket követően a hóban.) Az
autósok kapták az „igazi sivatagi” részeket, míg a motorosoknak egy
elkerülő szakasz jutott, azonban így is meg kellett tenniük 186
kilométert.
Coma rövidnek nevezte a szakaszt
Despres
dolgát kissé megkönnyítette, hogy másodikként indulhatott Coma mögött,
mert az átírt útvonalon az előtte haladó katalán nyomvonala nagy
segítséget nyújtott számára.
Ezért
kiegyensúlyozott, hiba nélküli motorozással begyűjtötte idei második
szakaszgyőzelmét, amely egyben a 28. volt a Dakar versenyei sorában.
Coma
bár megszerezte a második helyet, de az 1:41-es hátránya miatt ismét 10
percre került a franciától az összetettben. Persze arra panaszkodott,
hogy kissé rövid volt a kijelölt szakasz, amely nem adott lehetőséget a
hátránya ledolgozására. A harmadik helyen viszont hiába várták Helder
Rodriguest, mert a portugál tehetség elkeveredett és kis műszaki gondja
is volt, amely miatt a saját bevallása szerint legalább hész percet
vesztett. Végül 14.-ként zárta a napot, de így is a dobogón maradt még
az összetettben.
Harmadik
helyen most Joan Barreda (SPA/Hisqvarna) végzett, aki talán legfőbb
módon képviseli a feltörekvő új generációt, hiszen az idei viadalon ez
már a második dobogós helyezése. Az alig 28 éves spanyolnak ez az első
Dakarja, ezért még sokat kell tanulnia. A 3-4. szakaszon voltak is
hibái, amiért most az összetettben is csak a 32. helyen tanyázik. Ezen a
szakaszon is küzdött az itiner értelmezésével, sőt az egyik részen még a
135 kg-os motorját is át kellett emelnie egy drótkerítésen, hogy az
eltévesztett útvonalat korrigálni tudja. Az újonnan írt útvonal tartogatott előre nem látható mély árkokat is, amelyeket nem mindenki vett időben észre.
Orra
esett Stefan Svitko (SVK), aki a mély homoknak köszönhetően
sérülésmentesen megúszta, sőt a negyedik helyen ért célba. Ezzel
felkapaszkodott az összetett 9. helyére, ami az idei céljának (TOP10-ben
végezni) megvalósulása is egyben. Nagyot esett Paul Goncalves is
egy mély árokban, de szerencsére tovább tudta folytatni a versenyt. A
második ellenőrző pont megtalálása is nehézséget okozott számára, mégis
tizedikként érkezett a mai célba, és feljött az összetett 5. helyre. Nem
volt viszont ennyire szerencsés Frans Verhoeven (NLD) - a tavalyi Dakar
utolsó szakaszának győztese- aki egy esés következményeként több, mint
2,5 órát vesztett. Bár 85.-ként célba tudott érni, valószínűleg dobogós
reményei már elszálltak.
Az ötödik szakasz eredménye:
Az
ötödik szakasz jócskán megtizedelte a mezőnyt és a 150 indulóból
mindössze 130-an maradtak. Ők várják majd a holnapi átkelést az Andok
4.700 m-es vonulatán, hogy elérjenek Copiapoba. Nem lesz egyszerű
dolguk, hiszen a sivatagi homok helyett most a hókotrókkal
találkozhatnak.
" Jószerencse és balszerencse. Ez a két dolog, valamint egy kegyetlen gengszterfőnök köti össze a film szereplőinek életét ebben az átütő erejű alkotásban, amely az élet négy aspektusának, a boldogságnak, az örömnek, a bánatnak és a szeretetnek szent
" 1941-et írunk, a kelet-európai zsidók tömegeit hurcolják el és mészárolják le a náci betolakodók. Miután sikerrel megmenekülnek a biztos halálból, három fivér (Daniel Craig, Liev Schreiber és Jamie Bell alakításában) abban a sűrű erdőben keres mene
" Amikor egy híres showman légiszerencsétlenség áldozatává válik, csapata - a producere, a gegeket kitaláló író, a rendező, a titkárnő és még sokan mások - percekig nem tudja, mihez is kezdjen ezután. Aztán rájönnek, hogy senki sem pótolhat
" Clarice Starling az FBI-akadémia fiatal reménysége váratlan és ugyancsak megtisztelő megbízást kap. Jack Crawford, az iroda egyik vezetője arra kéri a fiatal lányt, hogy segítsen nekik egy az egész országok félelemben tartó gyilkosságsorozat tettes