Négy napot kellett várni a címvédő első szakaszgyőzelmére. Megannyi balszerencsét követően ráfért már...
A negyedik nap krónikája:
A tegnapi szelektíven a történelem megismételte önmagát, ismét rengeteg versenyző kint rekedt a dűnék között, ahogy tavaly ugyanezen a szakaszon (2009., 12. szakasz). Így a szervezők úgy döntöttek, hogy a mai rajt idejét eltolják másfél órával, hogy az esélyek kiegyenlítődjenek. A szakaszon is rövidítenek, a CP3-nál meghúzzák a célvonalat, 40 km-t lefaragva a mai adagból.
A La Rioja - Fiambala szakasz alaposan megtizedelte a mezőnyt. Míg tegnap reggel még 353-an voltak, ma már csak 302 egység indul útnak, hogy átkeljen az Andokon és megküzdjön az Atacama sivataggal Chilében.
Az első motoros rajta (Despres, KTM) helyi idő szerint 11:30-kor volt (magyar idő szerint: 15:30). A táborból persze 05:30-kor rajtolt, hisz még meg kell tennie a rajtig 394 km összekötő szakaszt.
Motorosok állása a CP1 pontnál: Marc Coma (KTM, 00:27:09), 2. Cyril Despres (KTM, +00:00:05), David Casteu (Sherco, +00:01:02)
A CP2-nél az állás változatlan, továbbra is Coma vezet, mögötte Despres (+1’25”) és Casteu (+1’53”)
Coma (KTM) megmutatta ma, hogy a 690 köbcentivel nem könnyű felvenni a harcot. Elindult, és ment, mint a golyó, mindnekinek rávert az idejére. Coma ideje 01:46:58, mögötte Casteu (Sherco, +00:02:04), majd őket követi Despres (KTM, +00:03:14) a sorban.
" A film főhőse négy fiatal. Az egyik pár a mai világban otthonosan mozgó dekoratív, a minél gyorsabb meggazdagodásra törekvő, drága kocsival, drága ruhákban járó fiú és lány. A másik a bumfordi cipőjű, álmodozó, vágyakozó vi
" Thaiföldet – az egykori Sziámot – természeti szépségei, éghajlata, egzotikus kultúrája, és nem utolsó sorban barátságos, vendégszeretô népe ideális turista célponttá teszi. Filmünk a két nagy turistaparadicsom egyikét, Phuketet mutatja be. A sziget
" 40 évvel ezelőtt, E.F. Bloodworth (Kris Kristofferson) szerető feleségét és gyermekeit elhagyva nekivágott az országútnak és többé vissza sem nézett. Kóborlással töltött élete a végéhez közeledik, és ő újra felbukkan: de kénytelen szembenézni távoz
" A helyszín egy vidéki kastély, lakói unatkozó arisztokraták. Az időpont 1910, az egyik utolsó boldog békeév. A grófék nyugalmát váratlanul Baracs mérnök (Sárdy János) zavarja meg, aki a faluba építendő vasút terveit jött előkészíteni. A barátként f