|
A Suzuki motorkerékpárok rajongói elégedettek lehettek 2009-ben kedvenceikkel, hiszen értékesítési szempontból a márka 125 cm3 feletti nagymotorjai voltak a tavalyi év abszolút győztesei 971 Magyarországon regisztrált járművel, modellpalettájának fele foglal el előkelő helyet a TOP 20-as értékesítési listán.
A gazdasági válság nem múlt el nyomtalanul a motorkerékpár-piac felett sem, hiszen a forgalomba helyezett motorok száma alapján 2008-hoz képest a visszaesés majdnem 54%-os volt. Ez kisebb ugyan a személygépkocsi-piac mélyrepülésénél, de éppoly drámai. A teljes magyar piacon a motorkerékpárok értékesítési eredménye tavaly 3609* darab volt, ebből 1001 motort a Suzuki regisztrált. Mindezzel együtt a Suzuki immár 8 éve őrzi piacvezető pozícióját Magyarországon a motoreladások terén.
A Suzuki erőssége a nagy teljesítményű motorok gyártásában rejlik, s ez megmutatkozott az ebben a kategóriában elért sikerben is. A tavalyi év egyértelmű nyertesei a 125 cm3 feletti Suzuki motorok voltak, amelyek uralták a piacot 971 darabbal, s összesen 11 modellel kerültek fel a magyarországi TOP 20-as értékesítési listára.
A siker fokmérői, az ügyfelek elégedettsége és az értékesítési eredmények alapján olyan modellek bizonyultak a legkedveltebbnek, amelyek a kényelmet és a könnyű kezelhetőséget helyezik előtérbe: a túramotorok, például a 650 cm3-es Bandit GSF650/S, a chopperek, például a VZ800 Intruder, a Burgman robogók vagy éppen a sport-enduro-túramotor, a V Storm.
Az elmúlt év legjelentősebb újdonsága a Supersport GSX-R1000-es, a legendás V2 motorral hajtott, különösen testhezálló GLADIUS és az 1500 cm3-es Intruder super chopper volt. A GLADIUS SFV650 és SFV400 ráadásul 2009-ben elnyerte Japán legjelentősebb formatervezési díját, a Good Design Awards kitüntetést. A quad/ATV szegmens 169 darabos magyarországi értékesítési eredménye további sikert jelentett a Suzuki számára.
„Amellett hogy a teljes évet tekintve a magyarországi motoreladások csökkentek, elmondható, hogy a magyar vásárlók egyre árérzékenyebbek. A banki hitelekre alapozott vásárlás lehetőségei romlottak, azonban a Suzuki megpróbálta megvédeni ügyfeleit a valuták árfolyamváltozásából fakadó veszteségekkel szemben, és fix devizaárfolyamú bankkölcsönöket, illetve forintalapú finanszírozást kínált” – mondta el Bajók Gábor, a Magyar Suzuki Zrt. motorkerékpár-üzletágának vezetője.
Ami a 2010-es várakozásokat illeti, az értékesítési tervszámok nem nőnek jelentősen, ugyanakkor a szakértői előrejelzések alapján van rá remény, hogy az év második felében megkezdődik a kilábalás a válságból, és a Suzuki kihasználhatja gazdasági és műszaki vezető szerepét a motorpiacon, miközben továbbra is számít a Suzuki motorok kedvelőinek hűségére.
Új motorkerékpárok forgalomba helyezése 2009-ben (125 cm3 feletti motorkerékpárok) – TOP 20
Helyezés - Modell - Kategória - Eladott darabszám
1 SUZUKI GSF 650 NAKED 114 2 SUZUKI M 800 CHOPPER 102 3 HONDA CBF 600 NAKED 78 4 HONDA CB 600 F NAKED 66 5 SUZUKI AN 400 SCOOTER BIG 66 6 HONDA VT 750 CHOPPER 64 7 HONDA CBR 600 RR S.SPORT 63 8 SUZUKI DL 650 ON-OFF 60 9 BMW R 1200 GS ON-OFF 59 10 SUZUKI GSX 1300 S.TOURING 55 11 SUZUKI GSF 1250 NAKED 54 12 SUZUKI AN 650 SCOOTER BIG 54 13 SUZUKI VZR 1800 CHOPPER 54 14 SUZUKI SV 650 NAKED 51 15 YAMAHA FZ6-S NAKED 50 16 SUZUKI GSX-R 600 S.SPORT 48 17 HONDA VFR 800 S.TOURING 47 18 HONDA CBF 1000 NAKED 44 19 HONDA CB 1000 NAKED 42 20 SUZUKI GSX-R 1000 S.SPORT
A Good Design Awards
A Good Design Awards kitüntetést (közkeletűen a „G” jelet) 1957-ben alapították mint Japán egyetlen olyan formatervezési díját, amelynek odaítélését átfogó kiválasztási és értékelési folyamat előzi meg. A japán ipar és formatervezés alapjainak lerakását követően a Good Design Awards ma már az egész világból fogad be pályázatokat, s a kiváló formatervezés és a minőség általánosan elfogadott védjegyévé vált. A Good Design Awards kitüntetést a mai napig 34 ezer terméknek ítélték oda.
Magyar Suzuki Zrt.
A vállalatot a Suzuki Motor Corporation többségi tulajdonosként 1991-ben alapította. A kezdőmodell Swift 1992-ben gördült le a gyártószalagról, ezt 2000-ben a Wagon R+, 2003-ban az Ignis, 2005-ben az új Swift, 2006-ban az SX4, 2008-ban pedig a Splash követte. Mára több mint másfél millió Magyarországon gyártott Suzuki gépkocsi fut a belföldi és európai utakon. A gyáralapítástól napjainkig a vállalat több mint kétszáznyolcvanmilliárd forint nagyságrendű beruházást hajtott végre. A 4300 Suzuki-dolgozó mellett a beszállítói körrel együtt a gyártás több tízezer ember számára nyújt megélhetést. A Magyar Suzuki Zrt. a gyártási folyamatok során a minőség mellett kiemelt figyelmet fordít a környezettudatosságra. Az Esztergomban alkalmazott technológiai folyamatok irányítási módszere megfelel az ISO 14 001 környezetvédelmi és az ISO 9001 minőségbiztosítási rendszer szabványelőírásainak. A jelenleg gyártott modellekbe csak Euro 4 környezetvédelmi szabványnak megfelelő motorok épülnek be. Vállalatunk megszerezte az „Engedélyezett gazdálkodó”, azaz az AEO tanúsítványt, ezzel a Magyar Suzuki olyan akkreditációt tudhat magáénak, amely biztosítja az ellátási lánc követelményeinek való maradéktalan megfelelést. Az AEO nemzetközileg elismert védjegy, amely a cég kiválóságát tanúsítja a nemzetközi kereskedelemben, így vállalatunk engedélyezett gazdálkodóvá vált – megbízható, alacsony kockázatú, így ellenőrzésre nem szoruló vállalkozásnak minősül, mindemellett hosszú távon a tanúsítvány hozzájárul a hatékonyság növeléséhez és a költségek csökkentéséhez.
A Magyar Suzuki Zrt. motoros üzletága jelentős mértékben járul hozzá a vállalat értékesítéseihez. Az anyagcég, a Suzuki Motor Corporation által gyártott, csúcstechnológiát képviselő importmodellek értékesítésével és az ügyfelek igényeinek kielégítésével Magyarország egyik legkiválóbb kereskedelmi hálózata foglalkozik, hogy széles termékválasztékával megfeleljen a vásárlók elvárásainak. A Magyar Suzuki Zrt. jelentős szerepet játszik a régió motorkereskedelmében is, s hét szomszédos ország (Szlovákia, Szlovénia, Horvátország, Szerbia, Románia, Bosznia és Montenegró) piacát látja el motorokkal.
 
|